Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

Meghökkentő eset a táncoló fogorvosnál

2007.11.06. 12:38 Orosz Viktória

Egy new york-i fogorvos táncolt, miközben páciense fogát fúrta, ráadásul a beteg végül a kórházban kötött ki, mivel a fúrófej egy darabkája letört, és beleszúródott a nő szemüregébe – áll a feljelentésben. A 31 éves Brandy Fanning állítása szerint a 2004 októberében bekövetkezett baleset miatt sürgősségi ellátásban részesült, majd három napot kellett kórházban töltenie. Dr. George Trusty ellen múlt hónapban nyújtották be a 600 dolláros keresetet. Dr. Trusty és Dr. Ruben Cowart, a Syracuse Közösségi Egészségközpont elnöke és vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni az eset kapcsán.

Fanning elmondása alapján azért kért fogorvosi ellátást a központban, mert bal zápfogának fájdalma egyre erősödött. Gyökérkezelést nem lehetett végezni, így Trusty adott neki Novocaint és fúróval kezdte feltörni a fogat kihúzás előtt. Fúrás közben Trusty „ritmikus mozgásokat, lépéseket végzett” a rádióban szóló Cápamese betétdalára – írja a kereseti anyag -, amikor Fanning egy reccsenést hallott.  Trusty megpróbálta egy fém kampóval kihúzni a fúróhegyet, de csak beljebb nyomódott a csontba, a szemüreg közelébe. Trusty ezután azonnali időpontot kért egy szájsebésztől, majd átirányította Fanningot a sürgősségi ellátásra. A nő állítása szerint először azt mondta a fogorvos, hogy valószínűleg kitüsszenti majd a fúróhegy darabot, de később az orvosok tájékoztatták, hogy ha valóban kitüsszentette volna, ez akár vaksághoz is vezethetett volna. Fanning azért perelte be Trusty-t, mert ígérete ellenére nem fizette ki orvosi ellátását, illetve a mai napig szenved a szövőmények - arcduzzanat, idegkárosodás és súlyos fertőzés - miatt. A kereset jelenleg a szövetségi törvényszéknél van, hiszen az egészségközpont irányítása szövetségi törvények alapján zajlik.

Forrás: www.medipress.hu

2 komment

Címkék: érdekesség fogászat

A bejegyzés trackback címe:

https://cogito.blog.hu/api/trackback/id/tr66220161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rotting 2007.11.06. 18:50:55


Ez a blod folyamatos Medipress reklám (?)

banner, cikkek, videó

Az a dolgod, hogy gyártsd a forgalmat a medipressnek, hogy a GoogleAd-ből pénzt kaszírozzon?

Orosz Viktória · http://cogito.blog.hu 2007.11.06. 20:21:29

Nem ez a dolgom, több és érdekesebb cikkeket is fogok tudni publikálni, mindössze annyi, hogy reklám is megy mellette. Egyébként Medipressen ha elkészül az én bannerem is kint lesz. Nem tudom ez miért zavarna bárkit is...
süti beállítások módosítása