Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

Öt étel, ami a halálunkat okozhatja

2008.10.27. 19:45 Orosz Viktória

Egy híres japán színész meghalt 1975-ben, röviddel azután, hogy elfogyasztott egy adag, gömbhalból készült ételt. Nemrégiben egy 15 éves lány halt bele abba, hogy megcsókolta barátját, aki előtte mogyorót evett. 2003-ban kilenc botswanai diák vesztette életét, mert metil-alkohollal szennyezett italt ittak.

Az evés életünk része, táplálja a szervezetet, és különleges élvezetet is nyújt. Veszélyt is jelenthetnek egészségünkre, rossz döntésünk pedig az életünkbe is kerülhet.
Nagyon vigyázzunk az alábbi mérgező „csemegékkel”.

1. Gömbhal

A gömbhal, vagy más néven fugu a keleti konyha kedvelt nyersanyaga. Ha nem megfelelően készítik elő, akkor bizony halálos is lehet. A becslések szerint a halban található tetrodotoxin nevű méreg 1 200-szor gyilkosabb a ciánnál.
Mégis a világon több millióan teszik kockára életüket évente. Sokakat megborzongat az élmény, hogy olyan ételt ehetnek, ami rendkívül ízletes, ámde életveszélyes. Szerencsére a halászat és az elkészítés szigorú szabályai minimálisra csökkentették a fugu által okozott halálesetek számát.
A gömbhalnak több mint száz változata ismert, a világ minden részén megtalálhatók. A méreganyag a belső szerveiben található, különösen a májban és a nemzőszervekben. Csak külön erre képzett szakácsok készíthetik el a különlegességet, akik tudják, mely részek ehetők. Ez a hal nagyon népszerű Japánban és Koreában, de a világ más tájain is egyre kedveltebbé válik.

2. Mérgező gombák

A legtöbb gombafajta teljesen ártalmatlan. Ha ismert zöldségesnél szerezzük be, nem kell a biztonságuk felől aggódnunk. Ha azonban magunk szedjük őket, nem árt az óvatosság, mivel a mérges gombákat gyakran nehéz megkülönböztetni az ehető társaiktól. Néhány mérges gombafaj az idegrendszerre és a keringésre veszélyes, fogyasztásuk halálos kimenetelű is lehet.
Nem árt tudni, hogy Dél-Afrikában rengeteg mérges gomba található. Például a gyilkos galóca (Amanita phalloides), mely talán az egyik leggyilkosabb fajta. Fellelhető Western Cape-ben, Guatengben és KwaZulu-Natalban, leggyakrabban erdőben, a fák alatt. Világszerte ez a fajta felelős a gombamérgezéses halálesetek 90 %-áért.
A gond az, hogy a fogyasztás utáni első néhány órában semmi jele nincs a mérgezésnek. Mire az első tünetek jelentkeznek, már sok esetben károsodtak a főbb szervek.

3. Vörös algával szennyezett kagyló

A vörös alga (dinoflagellate blooms) rendszeresen visszatérő szezonális jelenség, mely Dél-Afrika nyugati partjainál fordul elő. Ez az algafajta, mely a kagylók táplálékául szolgál, elszínezheti a tengert a barna, a narancs, a bíbor, a sárga és a vörös különféle árnyalataira.
Dr. Gerbus Müller Cape Town-i toxikológus szerint az algák többsége nem mérgező, de a méregtermelő változatok, mint amilyen az Alexandrium catenella és a Dinophysis acuminate helyenként fellelhető. A kagylók, osztrigák és más kéthéjú állatok a vízből veszik fel ezeket, megemésztik, és így tárolják a mérgüket.
Magát a kagylót nem mérgezi meg, de ha mi esszük meg a kagylót, mérgezést kapunk. A vörös algával szennyezett kagyló különösen veszélyes. Bénulást és halált is okozhat.

4. Mogyorófélék

Azok, akik allergiásak a mogyoróra, tudják, hogy már kis mennyiségben is veszélyesek lehetnek. Sajnos kevés az, ha távol tartják magukat ettől a finom rágcsálni valótól. Három fő gond merül fel velük kapcsolatban:


 
  •  Sok olyan ételbe kerülhetnek mogyoró-részek, melyek alapvetően nem tartalmaznak mogyorót, csak olyan üzemben készültek, ahol mogyoró is előfordul.
  • A termékek címkéjén gyakran nem tüntetik fel világosan, ha olyan gyárban készült, ahol mogyoró is található. Dél-Afrikában az ételcímkék tartalmát nem szabályozzák megfelelő előírások.
  • A mogyoróallergia életünk bármely szakaszában kialakulhat. Idővel a betegség életveszélyessé is súlyosbodhat.
Sajnos senki sem lehet nyugodt. A mogyoróallergia tünetei rendkívül hevenyek. Néhány betegnél villámgyorsan kialakul az arc duzzanata, légzési nehézségek, keringési zavarok, akár halál is.

5. Metil-alkohol tartalmú italok

Az elmúlt években több híradás számolt be olyan diákokról, akik metil-alkoholt csempésztek egymás italában. Ez a vegyi anyag veszélyes, vakságot okoz és halálhoz vezet.
Habár a vegyület nem kerül közvetlen forgalomba, de megtalálható laboratóriumokban, gyárakban, farmokon. A legtöbb metil-alkohol mérgezés általában összefügg a betörésekkel, melyek során ehhez az anyaghoz is hozzáférnek.
A metil-alkohol hatása hasonló az etil-alkoholhoz, mely az alkoholos italokban található meg. A gond csak az, hogy a szervezet ugyanúgy próbálja lebontani, mint az etil-alkoholt, de ebben az esetben súlyosan mérgező anyagok keletkeznek. Már 4 ml (kevesebb, mint egy kávéskanál) tiszta metil-alkohol vakságot okoz. Nagyobb – 10-30 ml – mennyiség már halálos lehet.

 
Forrás: Medipress

Szólj hozzá!

Címkék: táplálkozás

A bejegyzés trackback címe:

https://cogito.blog.hu/api/trackback/id/tr39735096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása