Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

SM betegek története 2. - Attila története

2011.07.10. 16:05 Orosz Viktória

 

2002-ben kezdődött. A korábban élsportoló fiamnak gyógyszer kellett a fejfájására. Előtte sosem volt beteg. Az idő múlásával a fájások sűrűbben jelentkeztek és egyre erősebbek lettek. Nem tudott reggel felkelni dolgozni menni. Az az ember aki örökmozgó volt fáradékony lett. Természetesen elmondtuk orvosnak is de semmi eredménye nem volt...lusta, nem akar dolgozni ilyen és ehhez hasonló válaszokat kaptunk. 2004-ben már a járása és az egyensúlya is bizonytalan. Orvosok vizsgálták de eredmény újra semmi.Év végén annyira legyengült, hogy másik háziorvost hívtunk aki azonnal kórházba utalta. 2005 január elején a névnapján MRI vizsgálatokat követően 90%-os biztonsággal kijelentették SM.Elkezdtem a netten keresgélni és rátaláltam az Uzsoki kórházra mint SM centrum és felvettem a kapcsolatot dr Jakabbal.Ha nincs internet nem is tudom mi lenne, mert egy orvos sem mondta mit tegyünk mik a lehetőségek. Március: gerincfolyadék vizsgálat végső diagnozis SM. 6-7 alkalommal steroid kúra , de mivel már hatása nem volt nem kapott többet. 2005-ben javasolták Beta interferon imunmodulánsra ezt 5 hónap után abbahagyta.Állapota folyamatosan romlott, a gyógyszerek ellenkező hatást váltottak ki pl. inkontinenciára amit kapott úgy visszafogta a vizeletét, hogy az utolsó pillanatban mi vittük kórházba mert a mentő másfél óra várakozás után sem jött. A veséje tele volt majdnem ráment a fiam élete.Lábremegésre amit kapott arra volt jó, hogy összerogyott elment az erő a lábából. 2007-ben Csákvárra vittük rehabilitációra, rollátorral tudott közlekedni de ott kellett lenni mellette mert az egyensúlya miatt sokszor kibillent. Kerekesszékkel hoztuk ki mert a 3 hét alatt senki nem segített neki járni. Azóta kerekesszékben tölti napjait. Látása egyre romlik a periférikus megszűnt. Péniszkondom 24 órán keresztül. Véres vizelet miatt kórház. Beszéde nem érthető. Csendesen üvöltök, nézem végig gyermekem haldoklását és nem értem azt a közönyt amit orvosok részéről tapasztalok. 2010 elején rátaláltam Laci blogjáraés felvettem orvosokkal a kapcsolatot. Több száz levelet írtam orvosnak, politikusnak, minisztériumnak médiának. Lacival, Mónival közösen másfél éve ebben élünk. Megrendeztük a szimpóziumot kevés sikerrel de legalább csináltunk valamit.


Korábbi történet: 1. Róth Emese

Szólj hozzá!

Címkék: sclerosis multiplex ccsvi

A hét képe - Metál baby

2011.07.08. 20:09 Orosz Viktória

 

Szólj hozzá!

Címkék: metál magzat

Új gyógymód a zöldhályogra

2011.07.07. 21:12 Orosz Viktória

Tudósok egy új, ultrahangos eljárás segítségével két perc alatt képesek megállítani a glaukómát, azaz a zöldhályogot, melynek egyik oka a szemgolyó fokozott belső nyomása, és csak Angliában nagyjából 600 000 embert érint. Ez az erős nyomás idővel károsíthatja a látóidegeket, ezáltal az éleslátás elvesztéséhez vagy akár vaksághoz is vezethet.

Jelenleg az enyhe vagy középsúlyos zöldhályoggal küzdőket szemcseppekkel kezelik, amely kis mértékben képes csökkenteni a nyomást, a komolyabb esetekben azonban műtétre van szükség, amely során akadálytalanítják azokat a vékony csatornákat, amelyek normál esetben elvezetik a szemfolyadékot, az úgynevezett csarnokvizet.
 
Francia tudósok azonban most egy új módszerrel álltak elő, amely során ultrahang segítségével felforrósítják és elpusztítják azokat a sejteket, amelyek a túl sok csarnokvizet termelik. Philippe Denis professzor, aki Lyonban dolgozik szemészként, így összegezte a műtét lényegét: „Elzárjuk a csapot és ezáltal megszűntetjük a nyomást a szemben.”
 
Fabrice Romano, az EyeTechCare vezérigazgatója elmondta, hogy az eljárás teljesen biztonságos és fájdalommentes, továbbá sokkal megbízhatóbb és gyorsabb is, mint a hagyományos vagy a lézeres műtétek, mivel akár két percnél rövidebb idő alatt is elvégezhető. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a többi kezeléshez hasonlóan, ez is arra alkalmas leginkább, hogy megállítsa a zöldhályog okozta károsodást, nem pedig arra, hogy visszafordítsa azt.
Eddig kísérleti jelleggel húsz emberen végezték el a műtétet, amely várhatóan a jövő év során már bárki számára elérhető lesz Angliában.

Az eljárásról többet itt lehet olvasni: link(angol).

 

Szólj hozzá!

Címkék: szem zöldhályog glaukóma

süti beállítások módosítása