Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

Lassabban öregszik a zenészek agya

2012.08.13. 15:18 Orosz Viktória

A Frontiers in Human Neuroscience című lapban nemrégiben megjelent tanulmány arról számolt be, hogy azok, akik valamilyen hangszeren játszanak, kisebb mértékben vannak kitéve az idősödéssel járó mentális hanyatlásnak.
Egy vizsgálat során kiderült, hogy azok a felnőttek, akik gyerekkorukban tanultak valamilyen hangszeren, és legalább tíz évig folytatták azt, jobban teljesítettek a különféle memóriateszteken, mint mások. Az is bebizonyosodott, hogy az idős korban folytatott zenélés jótékonyan hatott a gondolkodásbeli képességekre, emellett pedig az idős kor mindenféle negatív hozadékait – sőt még a tanulatlanságot – is semlegesítette. Amint arról Brenda Hanna-Pladdy, az atlantai Emory Egyetem munkatársa beszámolt, a mostani kísérlet során hetven 59-80 év közötti emberen végeztek el neuropszichológiai teszteket, miközben felmérték általános életmódjukat is. Az alanyok közül azok, akik tanultak zenélni, magasabb pontot értek el számos feladat során, melyek az éles elméjűséget, a verbális emlékezetet, a motoros kézügyességet, valamint a vizuális és térbeli memóriát mérték.
Cheryl Grady, a torontói Rotman Kutató Intézet tudósa hozzátette, hogy korábban hasonló eredményeket tapasztalt azoknál, akik valamilyen idegen nyelven tanultak, így a mostani tanulmány megerősítette őt abban, hogy a hosszas gyakorlással járó tevékenységek az állandó stimulálás révén minden esetben jótékonyan hatnak az agyra.

Szólj hozzá!

Címkék: zene agy

A bejegyzés trackback címe:

https://cogito.blog.hu/api/trackback/id/tr574710190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása