Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

Hamarosan megelőzi az emlőrákot az európai nők körében a tüdőrák

2013.02.17. 13:12 Orosz Viktória


Ragazza-che-fuma_280x0.jpgSzakértők szerint a tüdőrák hamarosan mindenütt megelőzi az emlőrákot az európai nők első számú daganatos halálozási okaként. Az Annals of Oncology beszámolója szerint Nagy-Britanniában és Lengyelországban már be is következett ez az átrendeződés.

Az emelkedés a kutatók szerint azt tükrözi, hogy az 1960-as és 70-es években egyre több nő kezdett el dohányozni. A következő néhány évben a tüdőrák okozta halálozás aránya várhatóan tovább fog emelkedni, de mivel mostanában már kevesebb fiatal európai nő szokik rá a dohányzásra, az arány idővel vissza fog esni.

2013-ban a becslések szerint körülbelül 82 640 európai nő fog meghalni tüdőrák, 88 886 pedig emlőrák következtében. Carlo La Vecchia és munkatársai szerint azonban 2015-re a mérleg nyelve a tüdőrák felé billen át, és átveszi az első helyet a rák okozta halálozások arányában.

Az elemzés során a Milánói Egyetem munkatársai La Vecchia professzor vezetésével az EU 2007-es 27 tagállamában, illetve egyenként hat országban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban vizsgálták a rák eredetű halálozások arányát. Az adatokból az derült ki, hogy bár a növekvő élettartam miatt egyre több emberben alakul ki rákos megbetegedés, egyre kevesebben halnak meg a betegség következtében. A rák eredetű halálozások teljes arányának csökkenése ellenére azonban a tüdőrák aránya folyamatosan emelkedik az EU összes tagállamában. A hasnyálmirigy daganat okozta halálozás előfordulása férfiakban és nőkben egyaránt szintén emelkedő tendenciát mutat, főleg azért, mert e daganattípus ellen kevés hatékony kezelés áll rendelkezésünkre.

„Ez meglehetősen aggasztó. Ez az egyetlen jelentős rákbetegség, amelynek előfordulása várhatóan nem csökken majd a jövőben sem, annak ellenére, hogy egyre kevesebben dohányoznak” – magyarázta a professzor. „Az esetek körülbelül egyharmadáért a dohányzás és a diabétesz felelős, a többi okát azonban nem ismerjük. A tüdőrák okozta halálozás azonban 2020 vagy 2025 környékén csökkenni kezd majd annak köszönhetően, hogy a nők fiatalabb generációja kevesebbet dohányzik.”

Szólj hozzá!

Címkék: daganat tüdő mellrák

Szívelégtelenséghez vezet a csökkent tüdőfunkció

2012.03.05. 15:27 Orosz Viktória

 A legújabb kutatások szerint a csökkent tüdőfunkció és az olyan légzési nehézséget okozó betegségek, mint a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) növelhetik a szívelégtelenség kialakulásának esélyét.

A szívelégtelenségben szenvedő betegek szíve nem tudja biztosítani a szervezet számára szükséges vérmennyiséget. A mostani kutatásban a tudósok összesen 16 000, az Egyesült Államokban élő, 45 és 64 év közötti önkéntest vizsgáltak meg. Az állapotukat 15 éven keresztül kísérték figyelemmel.

A vizsgálati eredmények szerint a szívelégtelenség kialakulásának esélye a tüdőfunkciók romlásával egyre nő. A tüdőfunkció meghatározásához a kutatók spirometriai vizsgálatot alkalmaztak, amelynek során a terhelés utáni másodpercenként kilélegzett levegő (FEV1) mennyiségét mérték meg. Az eredmények más tényezőket (kor, korábbi szívbetegség, dohányzás) figyelembe véve sem változtak jelentősen.

European Journal of Heart Failure című szaklap legutóbbi számában megjelent tanulmány alátámasztani látszik azt az elképzelést, mely szerint az alacsony tüdőkapacitás közvetlen összefüggésben van a szívelégtelenség kialakulásával.
"Az alacsony FEV1 érték hasonlóan erős rizikófaktort jelent, mint a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás" - mondta el Dr. Sunil Agarwal, az Észak-Karolina Egyetem munkatársa, a mostani kutatás vezetője. "Ennek jelentős közegészségügyi vonatkozásai lehetnek, hiszen a dohányzás és a légszennyezés világszerte súlyosan károsítja az emberek tüdőfunkcióját."
"Nem ritka, hogy a betegek egyszerre szenvedjenek szívelégtelenségben és krónikus obstruktív tüdőbetegségben, de a kórképek ok-okozati jellege csak most került napvilágra" - tette hozzá Agarwal.
 
Bár a kutatóknak sikerült kimutatni, hogy kapcsolat van a tüdőfunkció és a szívelégtelenség között, még egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy az egyik állapotból egyértelműen következne a másik.

Szólj hozzá!

Címkék: kutatás beteg betegség szív tüdő szívelégtelenség fev1

Új fehérje a tüdőrák-diagnosztikában

2011.09.20. 18:57 Orosz Viktória

 A Fred Hutchinson Rákkutató Intézet munkatársai felfedeztek egy fehérjét, mely mind egerekben, mind emberekben kapcsolatba hozható a tüdőrák korai fázisával. Az eredmények alapján akár egy új, vérmintából elvégezhető tesztet is fejleszthetnek, melynek segítségével korai diagnózis állítható fel.

Dr. Samir Hanash és munkatársainak legnagyobb eredménye, hogy a fehérje megjelenése nemcsak egerekben, hanem emberekben is mutatta a daganat megjelenését, és még a klinikai tünetek kialakulása előtt. Az erre a jelenségre alapozó teszt a Cancer Cell legfrissebb számában közölt cikk szerint karnyújtásnyira van.

A vérben lévő fehérjék eloszlása a jövőben nemcsak a daganatos szűrővizsgálatok alapja lehet, de a módszer alátámaszthatja a klinikai diagnózist, és sikerrel tenne különbséget a tüdőrák egyes altípusai, például a kissejtes rák, vagy a mirigyeredetű rák között – a daganat altípusa nagymértékben befolyásolja a kezelési stratégiát. Egy lépéssel továbbmenve, a tesztet akár képalkotó vizsgálatokkal (például CT) együtt lehetne alkalmazni, és a kezelés hatásfokának, a betegség állapotának monitorozására is alkalmas. 

A kutatás során a tudósok vérminta elemzést végeztek olyan genetikailag módosított egerekben, akikben tüdőrák alakult ki. A fehérjeprofilt más daganatos állatmodellekkel vetették össze, ahol hasnyálmirigyrák, petefészekrák, vastagbélrák, prosztatarák és emlőrák alakult ki, illetve daganatmentes, gyulladásos kísérleteket is bevontak. Megállapították, hogy a tüdő mirigyeredetű rákjában (adenokarcinoma) azon fehérjék szintje emelkedik meg, melyet az NKX2.1 nevű faktor szabályoz – ismert, hogy a gén a tüdőfejlődést befolyásolja. Másrészt az epidermális növekedési faktor receptorának szabályozása alatt lévő fehérjék szintje változik – ez a receptor befolyásolja a tüdő adenokarcinomájának kialakulását. Ezen fehérjék szintje normálisra csökkent, amint az állatok speciális gátlószerben részesültek.

Ezt követően a kutatók 28 dohányos vérmintáját elemezték, akiket nemrég diagnosztizáltak tüdőrákkal, valamint 26 olyan vérmintát, melyek olyan betegekből származtak, akiknél csak a mintavételt követő évben alakult ki daganat. Az eredményeket egészséges kontroll egyénekből származó mintákhoz hasonlították. A tudósok a fehérjeeloszlás szempontjából nagyfokú hasonlóságot találtak az egerekben tapasztaltakhoz.

Szólj hozzá!

Címkék: kutatás daganat tüdő

Nem szorult vissza a COPD

2011.07.12. 16:50 Orosz Viktória

 1998 és 2009 között nem tapasztaltak jelentős visszaesést a gyakran halálos kimenetelű krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) eseteinek számában, és a betegség terhe a férfiakról inkább a nőkre helyeződött át.

Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) szerint 2009-re 11,8 millió 18 éven felüli amerikai, vagyis minden huszadik felnőtt szenvedett a progresszív légúti megbetegedésben. Az amerikai nők hat, a férfiak négy százaléka szenved COPD-ben.

„A COPD jelenleg a harmadik leggyakoribb halálok a szívbetegséget és a rákot követően” – számolt be a tanulmány vezetője, Dr. Lara J. Akinbami. „A COPD megelőzte a stroke-ot, amely jelentős mértékben visszaszorult.” A jelentésből az is kiderül, hogy a COPD aránytalanul nagymértékben sújtja a szegényeket és a dohányosokat. Az utóbbi eredmény nem meglepő, mert a betegség első számú kockázati tényezője a dohányzás.

COPD egy progresszív légúti megbetegedés, amely egyre nagyobb károsodást okoz a tüdőben, megnehezítve ezzel a légzést. A COPD eseteinek többségét légúti irritánsok, például cigarettafüst krónikus behatása okozza, de más környezeti toxinok hosszan tartó behatása is kiválthatja.

A betegség viszonylagos megnövekedett előfordulása a nők körében azzal magyarázható, hogy az 1970-es és 80-as években több nő kezdett dohányozni, és ezek a nők most lépnek abba az életkorba, amikor a COPD tünetei jelentkezni kezdenek.

Akinbami azt reméli, hogy a korábbi évtizedekhez képest a napjainkban tapasztalható ritkább dohányzás miatt a jövőben kevesebb COPD-s esetre számíthatunk. A kutató szerint ilyen szempontból a krónikus obstruktív légúti betegség megelőzhető rendellenességnek tekinthető. A dohányzáson kívül más környezeti tényezők, például a munkahelyen belélegzett mérgező gázok, vagy az étrend és az ismétlődő fertőzések is szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában.

 

Szólj hozzá!

Címkék: statisztika tüdő copd

Hogyan tartsuk tisztán a tüdőnket?

2011.03.18. 16:50 Orosz Viktória

A The Lancet című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint nem a stressz, hanem a légszennyezettség a leggyakoribb kiváltó oka a szívrohamnak. A szennyezett levegő ugyanis a tüdőbe kerülve gyulladást okoz. Jon Ayres professzor, a Birmingham Egyetem professzora arról számolt be, hogy a levegőben levő szennyezett részecskék növelik a légzési nehézségeket, a szívkoszorúér-betegségben szenvedőknél akár szívrohamot is okozhatnak, de az asztmával küzdők számára is különösen veszélyesek. A szakértők néhány hasznos tanáccsal szolgálnak arra nézve, mit tehetünk mi magunk a káros hatások elkerülése érdekében.

  • Először is, kerüljük el a forgalmas utakat, lehetőség szerint inkább mellékutakon, parkokon keresztül közlekedjünk. Ha csak lehet, hagyjuk ki az alagutakat is, valamint azokat a helyeket, ahol sok magas épület övezi utunkat.
  • A nap nagy részét többnyire zárt helyen töltjük, de ott sem biztonságosabb, sőt egyes felmérések szerint bent akár kétszer-ötször is szennyezettebb lehet a levegő, mint az utcán. A tisztítószerek, légfrissítők, tévéképernyők mind vegyi anyagokat – VOC-t - bocsátanak ki. Az elektromos légfrissítők használata helyett ezért inkább szellőztessünk, vegyünk minél több szobanövényt, amelyek tisztítják a levegőt, továbbá üljünk messze a fénymásolótól.
  • Az utcán mindig a járdának az épületekhez közelebb eső oldalán menjünk, hogy távolabb legyünk az úttesttől. A babakocsiban ülő gyerekekkel is hasonlóan tegyünk, hiszen ők még jobban veszélyeztetettebbek, mivel egyrészt gyorsabb a légzésük, másrészt a szájuk az autók kipufogójával egy magasságban van. Buszon utazva, több szennyezés ér, ha a vezető oldalán ülünk, ahol a motor is található, emeletes buszon pedig érdemes a felső szinten helyet foglalni.
  • Az időjárás is befolyásolja a légszennyezettséget. A meleg kifejezetten ront a helyzeten, az a legbiztonságosabb, ha esős időben indulunk sétálni, mivel az eső kimossa a szennyezett részecskéket a levegőből.
  • A kocogás vagy kerékpározás nem ajánlott forgalomban, hiszen intenzív mozgás közben még több káros anyagot lélegzünk be, ami ellen a maszkok sem nyújtanak kellő védelmet.
  • Sajnos, az sem feltétlenül segít, ha elhagyjuk a várost, mivel például a Londonban termelődő összes ózon Kelet-Angliába érkezik. Ráadásul egy kéthetes vidéki nyaralás semmit nem ér szemben az egész éves városban eltöltött időszakkal.
  • Ne dohányozzunk és igyekezzünk kerülni a passzív dohányzást is!

Szólj hozzá!

Címkék: tüdő

Koffeinnel az asztma ellen

2009.06.03. 12:40 Orosz Viktória

Az Indiana Egyetem kutatásai szerint a koffein enyhítheti a fizikai terhelés által kiváltott asztmatikus rohamok (EIA) tüneteit.
 
Egy nagy adag koffein (9 milligramm testsúly kilogrammonként) legalább olyan hatékony a fizikai terhelés által kiváltott asztmatikus rohamok tüneteinek csökkentésében, mint az albuterol inhalátorok. A kutatók adatai szerint az ennél kisebb dózisú koffein is képes enyhíteni az EIA által kiváltott zihálást és köhögést.
Timothy Mickleborough, az Egyetem Kineziológiai Tanszékének professzorának elmondása szerint a koffein és az albuterol inhalátor együttes alkalmazása nem hozott további eredményeket.
Mickleborough professzor és kollegái a különböző étkezési faktorok hatásait vizsgálták, amikor rájöttek, hogy a koffein képes enyhíteni az EIA tüneteit. A kutatás során 10 asztmás betegen vizsgálták meg a koffein hatásait.
Az önkénteseknek egy futópadon kellett gyakorlatokat végezniük, miközben folyamatosan figyelemmel kísérték a légzési funkcióikat. Az eredmények szerint a testsúly kilogrammonként 3-9 milligramm koffein napi fogyasztása sikeresen enyhítheti a fizikai terhelés által kiváltott asztma tüneteit, akár az albuterol inhalátor helyett is.

Szólj hozzá!

Címkék: koffein asztma tüdő

Szervetlen foszfátok és tüdőrák: van összefüggés

2009.01.04. 15:11 Orosz Viktória

  Dél-koreai kutatók szerint a számos természetes és feldolgozott ételben megtalálható szervetlen foszfátokban gazdag étrend gyorsítja a patkányok tüdőrákjának növekedését. Állatkísérleteik eredményeiről az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine januári számában olvasható tudományos közlemény. A tüdőrák kezelése és megelőzése szempontjából a szervetlen foszfátbevitel szabályozása kritikus lehet, véli Myung-Haing Cho, a cikk vezető szerzője.
  A szervetlen foszfátok természetesen megtalálhatók a leveles zöldségekben, gyümölcsökben, húsokban és szárnyasokból készült termékekben. Számos élelmiszerben van hozzáadott foszfát. Ilyen a sütőpor, a szénsavas kóla, a jégkrém, a kenyér, a makaróni, a gyümölcskocsonya és a tartósítószerek. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal a foszfátokat biztonságosként rangsorolta, és biztonsági határt állapított meg felhasználásukra. A dél-koreai kutatás kétféle laboratóriumi patkánytörzs felhasználásával készült. Az egyiknél genetikai hajlam állt fenn a tüdőrákra, a másiknál kiváltották a betegséget. Az állatok egy részét nagyjából ugyanolyan mennyiségű foszfátot tartalmazó étellel etették, mint amennyi az emberek étrendjében található, a többiek kétszer annyit kaptak az anyagból. Négy hét elteltével a több foszfátot kapó patkányoknál gyakoribb volt a tüdőrák előfordulása, és a tumorok mérete is nagyobb volt. A kutatók szerint a foszfátok bizonyos anyagcsere-útvonalak aktiválásán keresztül stimulálják a tüdődaganatok növekedését. A szakértők szerint egyelőre még várni kell a határozott ajánlások megfogalmazásával, és a tüdőrák megelőzésére még mindig a dohányzás abbahagyása, illetve el sem kezdése a legjobb út! A ’90-es években körülbelül 470 mg-ot tett ki a foszfáttartalmú élelmiszer-adalékanyagok napi bevitele. Ma egy átlagos felnőtt étrendjében ennek kétszerese, 1000 mg van jelen, ami megfelel a kísérletben a nagyobb dózisnak.

3 komment

Címkék: tüdő

A légzési nehézségeken lehet segíteni!

2008.11.21. 20:25 Orosz Viktória

„Ha képtelen vagy lélegezni, semmi más nem számít.”- ez volt régen az Amerikai Tüdőtársaság szlogenje. És ez igaz.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) két rokon betegséget ír le, a krónikus bronchitiszt és az emphyzemát. Az előbbi esetében a légutak gyulladása és későbbi hegesedése fordul elő, az utóbbinál a tüdő léghólyagocskáinak megnagyobbodása és pusztulása történik.
 
Légzési nehézségek
Ez az állapot agresszíven támadja az egyén légzési képességét. A betegekben kisebb légutak fejlődnek ki és a léghólyagocskák (más néven alveolusok) részben elpusztulnak. A légutak emellett nyákkal tömődnek el, amely szintén zavarja a légzést. A COPD-s betegek esetében gyakran fordul elő köhögés, fulladás és köpetürítés.
A dohányzás máig a legfontosabb kockázati tényezője a COPD kialakulásának. A COPD esetek 90 százaléka dohányzás miatt alakul ki. Egy dohányos tízszer nagyobb valószínűséggel fog COPD-ben meghalni egy nem-dohányzóhoz képest.
Ám van remény. Noha a COPD nem gyógyítható, számos hatékony kezelése létezik. Az első és legfontosabb a dohányzás abbahagyása. Evvel szignifikánsan megelőzhető az állapot rosszabbodása. Ezután léteznek bronchodilatátorok, amelyek segítenek megnyitni a légutakat. A kortikoszteroidok mind a légutakban, mind a tüdőben gátolják a gyulladásos folyamatokat. Az oxigén, melyet palackokban tárolnak, segíthet a COPD-s betegnek az elegendő oxigénhez való jutásban. Az antibiotikumok segítenek a bakteriális fertőzések leküzdésében, amelyek súlyosbíthatják a COPD tüneteit.
Ha ön nehezen lélegzik, köpetürítése jelentkezik és fullad, tanácsos orvoshoz fordulni a COPD kizárása érdekében. Ez egy egyszerű, gyors és fájdalommentes teszt. Elképzelhető, hogy sokakhoz hasonlóan ön sem tud még róla, hogy COPD-ben szenved. 
A megfelelő kezeléssel jelentősen javulhat az életminősége!

Szólj hozzá!

Címkék: tüdő copd

Tegyünk a fiatalok dohányzása ellen!

2008.05.31. 19:19 Orosz Viktória

Dohányfüstmentes Világnap, 2008. május 31. – Ma szerte a világon minden második gyermek olyan családban nő fel, ahol legalább az egyik szülő dohányzik. A szülők felelőssége óriási. Amennyiben mindkét szülő dohányzik, négyszer nagyobb a veszélye annak, hogy a gyermekük is dohányozni fog.

Az Egészségügyi Világszervezet a dohányfüstmentes ifjúságért hívja szövetségesül a szülőket a 2008. évi Dohányfüstmentes Világnap alkalmából. A dohányzás következtében veszíti életét minden ötödik magyar, amely minden évben közel 30.000 ember halálát jelenti. Közülük évente 2300-at mások cigarettafüstje öl meg. A dohányos felnőttek 90%-a 18 éves kora előtt szokik rá a dohányzásra. 

 

3000 gödöllői 10-18 éves diák megkérdezése szerint a végzős diákok 40%-a dohányosként távozik a középiskolákból, minden negyedik diák pedig már függő dohányosnak tekinthető. A mindennap rágyújtó diákok több mint fele pedig kipróbált már valamilyen kábítószert is. Márpedig Gödöllő egy fejlődő kisváros Budapest közelében, amelynél sokkal rosszabb helyzetben lévő települések és fiatalok is vannak az országban. 

 

Ma szerte a világon minden második gyermek olyan családban nő fel, ahol legalább az egyik szülő dohányzik. A szülők felelőssége óriási. Amennyiben mindkét szülő dohányzik, négyszer nagyobb a veszélye annak, hogy a gyermekük is dohányozni fog. A gödöllői adatok szerint a diákok fele 14 éves koráig rágyújt az első cigarettájára. A nemdohányos és a dohányos szülőknek is korán, lehetőleg jóval a serdülőkor előtt meg kell győzniük a gyermekeiket arról, hogy nemdohányosként akarjanak élni. 

 

„A dohányos szülők személyes példájukkal tehetnek a legtöbbet a gyermekeikért. Amennyiben a még dohányzó szülő akarja megóvni a gyermekét a cigarettafüsttől, egyrészt kerüljön minden olyan helyzetet, amikor a gyermeke azt belélegezhetné. Ne gyújtson rá a jelenlétében, és ne vigye olyan helyre, ahol dohányoznak. A dohányos szülő ne jól eső tevékenységként, szórakozásként vagy egyszerű szokásként állítsa be saját dohányzását a gyermeke előtt, hanem a függősége kényszerű velejárójaként. Beszélje meg a gyermekével, milyen hátránnyal jár a számukra a dohányzás. 

 

A legjobb az lenne, ha leszoknának a dohányzásról, és megbeszélnék gyermekeikkel, miért választják a nemdohányzó életformát.” – emelte ki Eva Kralikova cseh orvosprofesszor a WHO szakértője, aki egyben a Társaság a Dohányfüggőség kezeléséért Társaság vezetője is. 

 

A lemondás gyakran nehéz, és nem is mindig sikerül elsőre. A leszokóban lévő dohányos szülő nehézségei segítenek meggyőzni a gyermekét abban, hogy ő ne is akarjon rágyújtani, mert a cigaretta rabságától nehéz megszabadulni. A dohányos függőségét ma már betegségként tartják számon. Akiknek nem sikerül egyedül letenniük a cigarettát, orvosi segítséggel nagyobb eséllyel próbálkozhatnak. A dohányos páciens ismeretében a kezelőorvos el tudja dönteni, hogy a pszichés és a nikotinfüggőség megszüntetésére milyen módszer tűnik a legcélravezetőbbnek. A dohányzás szertartásához való ragaszkodás mellett a súlyos, akár a heroinéhoz hasonló erősségű nikotinfüggőség jelenti a leszokás legnagyobb akadályát. Ma már olyan nikotinmentes tabletták állnak az orvosok rendelkezésére, amelyekkel jelentősen lehet csökkenteni a nikotinhiány kínzó tüneteit, és így a dohányos le tud mondani a következő szál cigaretta elszívásáról. 

 

A fiataljaink védelmét szolgálják a dohányzást korlátozó, illetve a nemdohányzókat védő szigorú jogszabályok. Az Egészségügyi Világszervezet a dohánytermékek reklámozásának, promóciójának és a szponzorálásával kapcsolatos teljes tilalom bevezetését sürgeti. Magyarországon a szülők és a fiatalok többsége is dohányfüstmentes helyen szeretne szórakozni, dolgozni vagy közlekedni. Reméljük, képviselőink meghallják választóik akaratát, és mielőbb megszavazzák a Nemdohányzók védelméről szóló törvényt.

 
dr. Mucsi János, tüdőgyógyász szakorvos, tudobeteg.hu - főszerkesztő

Szólj hozzá!

Címkék: tüdő

Miért NE füvezzünk?

2008.01.28. 16:49 Orosz Viktória

Azok, akik sok füves cigarettát szívnak, két évtizeddel korábban lesznek tüdőbetegek, és ezért a dohányzási szokásuk a felelős. -írja a Medipress.

A mély és lassú belégzés, és a hosszas lélegzet-visszatartás fogékonnyá teszi a kannabis-fogyasztókat a gyors tüdőkárosodásra már sokkal fiatalabb életkorban, egy melbourne-i kutatócsoport megfigyelései alapján. A Monash Egyetem allergológiai, immunológiai és légzési osztályának egy csoportja megvizsgálta a középkorú, rendszeres kannabis-fogyasztók tüdejének állapotát.
A vizsgált személyek között nagy számban találtak hólyagos tüdőbetegségben szenvedőket, akiknél a tüdőben megrekedt levegő légzési nehézségeket okozott, és helyenként a szerv károsodását is. Ezt gyakran a mérgező anyagok, vagy a dohányfüst hosszú távú belélegzése okozza. Az átlagos dohányosokat 65 éves koruk körül támadja meg a betegség, de a füves cigarettát fogyasztók húsz évvel korábban, a negyvenes éveik elején betegszenek meg, adja hírül a Respirology szakfolyóirat cikke. A szerző, Dr. Matthew Naughton szerint a betegség gyakran rejtve marad, mivel a betegek röntgenképe és légzésfunkciója normális.
"Ami szembetűnő, az a tüdőbeteg páciensek viszonylag fiatal életkora, továbbá, hogy a vizsgált személyek felénél nem találtunk eltérést a röntgenképen és a légzésfunkcióban.” A marijuana-fogyasztók többet szívnak be, és négyszer olyan hosszú ideig tartják benn a levegőt, mint a hagyományos dohányosok. Ez a fajta belélegzési mód megemeli a belélegzett apró részecskék koncentrációját és a lerakódás mértékét, és ezzel nagyobb mértékben és gyorsabban roncsolja a tüdőt.
A kutatók elmondták, hogy a marijuana tüdőre gyakorolt hatásairól ritkán írnak, és az emberek nem is igazán értik meg, hiszen ez a szokás rendkívül elterjedt.
Az Ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet jelentése szerint az ausztrálok 11 %-a szív marijuanát. Az arány sokkal magasabb a tinédzserek körében, minden ötödik fiatal kibróbálta már ezt a szert.

Egyéb ellenérvek/Forrás:Debreceni Drogambulancia/:


Légúti megbetegedések: gyakori a krónikus légcsőhurut, ez társulhat fokozott köhögéssel, kialakulhat krónikus hámelváltozás. A légutak és a tüdő daganatos elváltozásainak a kialakulási kockázata megnő.

Reproduktív funkciók zavarai: a tartós marihuana fogyasztó férfiaknál csökken az ejakulatumban lévő spermiumok száma, a csökkenés sterilitással járhat. Lassul a spermiumok mozgása, és elmaradhat az ejakuláció. Nőknél a pubertás előtti és a pubertás körüli fogyasztás a ciklus késői zavarához vezethet, amely meddőséget is okozhat.

A terhesség alatti marihuana szívás kihat a magzatra: a THC átmegy a méhlepényen, így bekerülhet a magzat idegrendszerébe is. Az ilyen anyák újszülöttei kisebb súllyal születnek, nehezebben tanulnak.

Immunrendszeri hatások: Gátolja az NK sejtek (Natural Killer = természetes ölő) aktivitását, elsősorban a celluláris immunválaszt gyengíti. Ennek a hatására csökken a fertőzésekkel szemben az ellenállóképesség. A marihuánás cigaretta nem pszichoaktív kannabinoidja a tüdő védekezési mechanizmusát károsítja.

Pszichés zavarok: tizenéveseknél munkavégzési zavarok jelentkezhetnek rendszeres kannabisz fogyasztás után. Ez megnyilvánulhat tanulási nehézségekben, valamint akadályozhatja a magas szellemi színvonalú munka elvégzését. Hosszantartó fogyasztásánál gyakori a memória kiesése, valamint előhozhat lappangó elmebetegségeket

2 komment

Címkék: cannabis tüdő