Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

A bámulatos emberi memória

2008.09.14. 18:42 Orosz Viktória

Ha az emberi memóriát teljes egészében digitalizálnák, hasonlítana ahhoz, mint mikor a floppylemez kapacitását fejlesztik fel egy flash drive memóriakártyává. Egy új tanulmány kimutatta, hogy az emberi agy sokkal több mindenre képes emlékezni, mint azt korábban gondolták. 

Egy nemrégiben végzett kísérlet során ezer tárgy képét mutatták meg embereknek, akik öt óra elteltével is elképesztő részletességgel emlékeztek a tárgyak nagy többségére. Bár a korábbi tanulmányok egyike sem mért ilyen meghökkentő emlékezeti mutatványokat, ez csak azért lehetett, mert nem is igazán próbálkoztak vele. 

"Még sosem vizsgálták, hogy az emberek képesek-e ennyi adatot rögzíteni ilyen sok tárgyról.” – mondta Timothy Brady kutató, a MIT tudósa. „Még senki sem jutott el idáig.” Miközben az emberi agy teljesítőképességének határait igyekeztek felmérni, a tudósok felfedezték, hogy a megfelelő körülmények között hihetetlen mennyiségű aprólékos látványelemet képes raktározni. A feltételek közé tartozik az, hogy ismert tárgyról legyen szó, ne absztrakt művészeti alkotásokról. A másik elem a motiváció arra, hogy jól teljesítsenek: a legjobban teljesítő kísérleti alany kisebb összegű pénzjutalomban részesült (bár azt nem árulták el előre, hogy mennyit.) „Meg kell próbálni, akarni kell teljesíteni.” – mondta a társzerző, Talia Konkle. 

A Nemzeti Tudományért Alapítvány, a Nemzeti Egészségintézet, a Nemzeti Védelemtudományi és Hadmérnöki Egyesület és a Nemzeti Kutatási Ösztöndíj által finanszírozott tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat szeptember 8-i számában jelent meg. 

A kísérlet során 14 18-40 év közötti személy közel 3 000 képet tekintett meg, egyesével 3 másodpercig. Ezt követően képpárok közül kellett kiválasztaniuk azt, amelyet korábban láttak a sorozatban. A képpárokat három kategóriába sorolták. Az egyik kategóriában két teljesen különböző tárgyat állítottak párba, a másikban ugyanannak a tárgynak két változatát (pl. ét különböző fajta távirányító), a harmadikban pedig ugyanannak a tárgynak két eltérő állapotáról készült képet (pl. egy félig és egy teljesen teli csésze) 

Meglepő módon a résztvevők 92 %-os, 88 %-os ill. 87 %-os pontossággal jelölték meg a megfelelő képet. Habár 14 fő nem számít túlságosan nagy statisztikai mintának, a tény, hogy csaknem azonos százalékban teljesítették a feladatokat, azt sejteti, hogy az eredmény nem a véletlen műve. „Csak egy példa: a több ezer tárgy megtekintése után a kísérleti személyek nem csak arra emlékeztek, hogy melyik szobában folyt a vizsgálat, hanem arra is, hogy az ajtó résnyire nyitva állt.” – mondta Brady. Még a kutatók sem számítottak ilyen eredményre. 

"Volt egy olyan érzésünk, hogy ez talán lehetséges, mégis meglepődtünk rajta.” – mesélte a tanulmány vezetője, Aude Oliva. „A 85-90 %-nál jobb eredmények nagy hatással voltak ránk, és azokra, akik hallottak a munkánkról.” 

Nos, most, hogy már tudjuk, milyen fantasztikus az agy emlékezőképessége, többé nem élhetünk kifogással, ha elfeledkezünk a barátunk születésnapjáról? "Szerencsére nem" - válaszolta Brady. 

"Egy bizonyos mértékig ez figyelem kérdése is, mely aktívan kódol bizonyos adatokat a memóriába. Ha nagyon megerőltetjük magunkat, valóban fel tudjuk idézni bizonyos személyek születésnapját, ha így gondolkodunk: ezen a napon van a születésnapja, mely kapcsolódik egy sor más dologhoz, amire emlékszem.” 

Alapvetően vissza tudunk emlékezni a legtöbb dologra, ha igazán összpontosítunk, és ha elég figyelmet szentelünk annak, hogy kiemelt helyen tároljuk az emlékezetünkben.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kutatás memória agy

A közönséges nátha: tévhitek és a valóság

2008.09.11. 12:21 Orosz Viktória

Vége a nyárnak. Elkerülhetetlen az iskola, a csípős hideg és a sok színes, hulló falevél. Vajon ugyanez a helyzet a náthával is? -teszi fel a kérdést a Medipress.

A legtöbb felnőtt évente 2-4 alkalommal fázik meg. Gyermekek esetében ez a kétszeresére is rúghat, állítja egy tanulmány. A nevével ellentétben a megfázást nem a hideg időjárás okozza, hanem az emberi test melege. A Virginiai Egyetem megfázás-specialistája, Dr. Jack Gwaltney szerint csak akkor kerülhetjük el a náthát, ha remeteéletet élünk. A hétköznapi náthával kapcsolatos néhány egyedülálló információ azonban segíthet abban, hogy októbertől márciusig megússzuk tüsszögés nélkül. Ha nem tetszik a remetelét, van néhány alternatív megoldás:

Csókolózzunk, de kezet ne rázzunk

Mossunk gyakran kezet, és ne feledjük, hogy sokan mások viszont ezt nem teszik meg. Szappant használjunk, mert sokkal hatékonyabb, mint az alkoholos fertőtlenítők. Fontos, hogy alaposan dörzsöljük le a kezünket, legalább 15 másodpercig.

Ne dörzsölgessük a szemünket és felejtsük el az eszkimópuszit. A kedvesünkkel azonban nyugodtan csókolózhatunk. A nátha vírusa jobban kedveli a szemek és az orr környékét, mint a szájüreget, állítja Gwaltney. Ha egy röpke csók még jobb kedvre is derít, akkor többet használ, mint amennyit ártana.

Túlreagálás

A nátha annak a jele, hogy a szervezet fertőzéssel küzd. A tünetek közül sok azonban (pl. az orrdugulás) a harc eltúlzott jele. Bár a cink és hasonló szerek hatása vita tárgyát képezi, általánosságban a nátha kezelése a támadások megrövidítését vagy megakadályozását célozza meg.

Gwaltney azt tanácsolja, hogy már az első apró tünetnél kezdjük meg a kezelést, mert az immunrendszer hamar működésbe lép, és akkor már nehéz leállítani. Javasolja az első generációs antihisztaminok és gyulladáscsökkentők szedését egész addig, míg az összes tünet el nem múlik. A kezeléssel kapcsolatban azonban rengeteg a vita. A Mayo Klinika Nőegészségügyi részlege ellenzi az antihisztaminokat, mert kiszárítja az orrnyálkahártyát, továbbá lassítja a váladék áramlását, mely segítené a kórokozók kiürülését.

Az orrdugulás elleni szerek enyhítik a kellemetlen érzést. Összehúzzák a megduzzadt orrnyálkahártyát. Ha azonban napi 2-3 alkalomnál többször használjuk, akkor ronthat az állapotunkon.

A húsleves és bármilyen folyadék fogyasztása hasznos, mivel segít elfolyósítani a váladékot, mely a dugulást okozza. A pára szintén jó hatású.

Várjunk türelemmel

A legtöbb jelenlegi kezelés tüneti jellegű, és nem a háttérben rejlő fertőzésre irányul. A jövő csodaszere lehet egy gyulladáscsökkentőből, antihisztaminból és vírusellenes szerekből álló koktél. A vírusellenes szereket már tesztelik, de még egy sincs forgalomban.

A megelőző védoltás kevésbé járható út. A közönséges nátha okozójának, a rhinovírusnak több mint 100 variációja létezik. Ha az egyikkel szemben védettséget szerzünk, az a többire teljesen hatástalan.

Gwaltney elmondása szerint azonban szerencsére minden egyes náthával egyre kevésbé leszünk fogékonyak a betegségre. Más részről viszont egereken végzett kísérletek azt sejtetik, a gyakori megfázás emlékezetvesztéshez vezethet.

Szólj hozzá!

Címkék: nátha

Cogito az iwiw-en

2008.09.11. 12:18 Orosz Viktória

Létrejött a Cogito klub az iwiw-en. Ha tagja szeretnél lenni kattints ide.

Szólj hozzá!

Kutatók éjszakája 2008

2008.09.08. 17:36 Orosz Viktória

 Idén is lesz Kutatók éjszakája, immár 3. alkalommal. A tavalyin volt szerencsém részt venni, csak ajánlani tudom mindenkinek! De mi is a Kutatók éjszakája?

A Kutatók Éjszakája (KÉ) az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál-jellegű eseménysorozat, melynek célja a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése elsősorban a 10-18 éves diákok körében, valamint a tudományos eredmények népszerűsítése és a tudomány közelítése a társadalomhoz.

2008. szeptember 26-án Európa számos országában egy időben zajlanak majd tudományos-szórakoztató rendezvények a programsorozat keretében. Itthon, az Európai Bizottság támogatásával 15 városban több mint 300 érdekes, színes programmal várják majd az érdeklődőket a szervező intézmények. Bár a rendezvény elsődleges célcsoportja a 10-18 éves korosztály, a tervezett programok minden korosztálynak (0-100 éves korig) és mindenféle érdeklődési körű látogatónak rengeteg lehetőséget kínálnak a tudomány színes, játékos, érdekes és titokzatos csodáinak felfedezésére.

Idén is ki lehet majd próbálni a repülésszimulátort és a szélcsatornát; Győrben egy bűntény ügyében nyomozhatunk a tudomány eszközeivel a népszerű sorozat, a CSI mintájára; a szegedi Füvészkertben és a Budai Arborétumban akadályverseny és játékos bújócska lesz érdekes és izgalmas feladatokkal a növény és állatvilág témaköréből; Egerben a természet rendjét és rendezetlenségét vizsgálják majd a látogatók bevonásával; de lehet majd növényt simogatni, a növények stresszes vagy éppen intim életével ismerkedni, állatok viselkedését tanulmányozni, és az éjszakai csillagos eget kutatni. Az ügyesebbek megpróbálhatnak szaglás, hallás, ízlelés vagy tapintás útján felismerni gyümölcsöket, gyógynövényeket, madárhangokat és vadállatokat.

Lehet majd robotokkal focizni és lesz szó káoszról és fraktálokról, az intelligens lágy anyagról és az emberi genomról. Látványos kísérletek során ismerkedhetünk meg a fizika és kémia csodálatos világával, a vulkánok rejtelmeivel, és a meteorológia titkaival. Ezen a napon és éjszakán kutatókkal játszhatunk, sportolhatunk, főzhetünk, nevethetünk, énekelhetünk, zenélhetünk együtt, miközben bekukkantást nyerünk a tudomány misztikus és titokzatos világába.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kutatók Éjszakája programjaira!


Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kutatás

süti beállítások módosítása