A Street Anatomy blog egy újabb érdekes zoknit mutatott be. Nemrég már bemutattam egy fekete-fehér zokni. Most itt egy újabb:

Sok meglepő, házilag készített 'anatómiai' érdekességet láttam már. Íme egy újabb kép, dinnye agyként tálalva!

Miközben az epilepsziás betegeknél csupán ritkán fordul elő fogászati sérülés a rohamok során, a juvenilis (fiatalkori) myoclonusos epilepszia (JME) esetében gyakrabban fordul elő – írja a Medipress.

A rohamok alatt előfordulhatnak sérülések, és a sérülés mintázata illetve típusa „néma tanúként” hasznos lehet a rohamok diagnosztizálásában. „Fogászati sérülés a roham alatt sokféle módon létrejöhet, például előreeséskor, vagy az állkapocs erős összeszorításával.”- magyarázta Dr. R. H. Thomas (Swansea Egyetem) és munkatársai beszámolójukban. „Lehetséges, hogy a fogászati sérülések előfordulása és típusai bizonyos rohamtípusokhoz társul.”

A kutatók a Gloucestershire Epilepszia Adatbázisban szereplő 1 673 páciens részvételével végezték kutatásukat, felhasználva a páciensek feljegyzéseit és adatokat a demográfiáról, a rohamok típusáról, a betegség kezdetekori életkorról, EEG és MRI információkról. Eredményeikről a Journal of Neurobiology, Neurosurgery, and Psychiatry című lap januári kiadása számolt be.

Tizennégy páciensnél fordult elő fogászati sérülés. Közülük nyolc fő szenvedett JME-től, kettőnek egyéb primer generalizált epilepsziája volt, négyüknek pedig fokális epilepsziája. Leggyakrabban az elülső fogak sérültek.

Az elülső fogakkal sérült 10 páciensből hétnél többszörös sérülés, háromnál pedig egyetlen fog sérült. Amikor más fogak is sérültek (n=4), csak egy fog volt érintett. A szerzők hozzáteszik, hogy négy páciensnél többször is előfordult a fogak sérülése.

A kutatók megfigyelték, hogy „a fogászati sérülés a JME betegek 10 százalékánál fordult elő, amely szignifikánsan gyakoribb, mint ami az egyéb primer generalizált epilepsziában (0,4 százalék; p < 0,0001) vagy a fokális kezdetű epilepsziban (0,4 százalék, p < 0,0001) szenvedőknél előfordul.”

Parkinson kóros betegek, akik agyába pacemaker jellegű szerkezet van építve, négy órával többet töltenek naponta remegés és önkéntelen mozdulatok nélkül, mint csak gyógyszerek segítségével, derült ki a mélyagyi stimulációnak nevezett kezelésről végzett legnagyobb felmérésből.- írja a Medipress.

Mélyagyi stimuláció során, a substantia nigrát-mely a mozgás koordinációjáért felel-ingerlik elektródok segítségével.

Ennek ellenére a mélyagyi stimuláció számos komoly veszéllyel is jár, úgymint a fertőzés a rendkívül bonyolult műtéti eljárás miatt, olvasható a nemrég megjelent Journal of the American Medical Association nevű folyóiratban.

„Ez valóban agyműtét és ezt mindenkinek át kell gondolnia” – mondta Dr. David Charles a Vanderbilt Egyetemről, aki nem vett részt a kutatásban. Mindemellett, tette hozzá, a legtöbb probléma, mely a kutatás során felmerült épp a műtét miatt jelentkezett, és legtöbbjük hat hónapon belül megoldódott.

Az eddigi eredmények „biztatóak”, monda, majd hozzátette, hogy az előzetes kutatások feltételezték annak lehetőségét, hogy sokkal komolyabb dolgokat is okozhat a mélyagyi stimuláció, mint például depressziót és öngyilkosságra való hajlamot.

Mélyagyi stimuláció során, elektródák közvetítik az elektromos impulzusokat a substantia nigra számára, mely egy sarló alakú terület az agy középpontjában, mely a mozgásokat felügyeli és koordinálja. Parkinson kóros betegek esetén, az ezen a területen található dopamin-termelő idegsejtek pusztulnak el, remegést, merevséget, lassult mozgást és a koordinációs képességek romlását okozva.

Olyan gyógyszerek, mint a levodopa segíthetnek a remegés és az akaratlan mozgások leküzdésében. De sok esetben, ezek a gyógyszerek idővel elvesztik hatásosságukat, míg mellékhatásaik, például hirtelen szaggatott mozgások, rágómozgások és a kézremegés rosszabbodnak.

A kilencvenes évek végén bemutatott mélyagyi stimuláció egyre inkább elfogadottá válik, az ilyen betegek kezelésére. A legtöbb kutatás nem vezetett biztos eredményre a kezelés jótékony illetve káros hatásaival kapcsolatban, a kizárólag gyógyszeres kezeléshez hasonlítva.

Az új kutatást Ph.D. Frances Weaver vezette, kétszázötvenöt véletlenszerűen kiválasztott Parkinsonos mélyagyi stimulációval vagy egyéb módon kezelt beteget. A betegek negyede hetven évnél idősebb volt.

Hat hónappal a kezelés után, a mélyagyi stimulációban részesült betegek napi, kb. 4,6 órával több mozgási problémától mentes állapotról számoltak be, míg a kontrollcsoport esetében ilyen nem volt. Összességében a mélyagyi stimulációval kezelt betegek 71%-ánál jelentkezett javulás a motoros funkciókban, míg a gyógyszeres kezelés esetén ez az arány csak 32%-ot tett ki. 

„Ez óriási, mi több, megegyezik azzal amit a többi kutatás is alátámasztott” – mondta Charles. „Ez egy nagyméretű kutatás, mely több központban, rengeteg beteggel és nagyon szigorú keretek közt folyik.”

Mindent összevetve azonban, a mélyagyi stimulációval kezelt betegek esetében a műtétet követő komplikációk valószínűsége, így fertőzések, idegrendszeri rendellenességek, pszichiátriai tünetek jelentkezése nagyobb. A páciensek 10%-ánál fejlődött ki fertőzés, egy páciens pedig meghalt. Komoly visszaesések is előfordultak hat hónappal a műtét után.

Gyakrabban jelentkezett ezeknél a pácienseknél depresszió, zavarodottság és szorongás, bár ezek a változások csak az esetek egy csekély hányadában jelentkeztek, mondták Weaver és kollégái, és nem tisztázott még milyen hatással voltak a betegekre.

A műtéti eljárás rendkívül összetett, jegyezte meg Weaver: elsőként a betegek agyába kell beültetni az elektródákat, míg azok ébren vannak, hogy az orvosok folyamatosan tudják ellenőrizni a különböző agyterületek megérintését kísérő hatásokat, biztosítva ezzel, hogy az elektróda végül a megfelelő helyre kerül. Ezután a páciensek átesnek egy műtéten, mely során beültetik a pacemakert, általában a mellkasba. Ezt a műtétet teljes altatásban végzik. Amennyiben a beteg megfertőződik, a készüléket ki kell venni és újat kell beültetni.

Az a tény, hogy a felmérés relatíve sok hetven év feletti embert magába foglalt, hozzájárulhatott a káros események jelentkezéséhez, magyarázta Weaver. Ennek ellenére az előnyök, melyek az idősebb betegekre ugyanúgy állnak, mint a fiatalabbakra, rendkívül jó hírnek számítanak, mondta Charles. Bárki, aki mélyagyi stimulációt fontolgat, tisztában kell, legyen a kockázatokkal és mindenképp beszélje meg és mérlegelje orvosával együtt, hogy a műtét előnyei meghaladnák-e a ritka, de nem elhanyagolható mellékhatásokat és veszélyeket, javasolta Weaver.

Több mint egymillió ember szenved Parkinson kórban az Egyesült Államokban, és évente újabb ötvenezer esetet diagnosztizálnak. Michael J. Fox színész, talán a legismertebb személy aki ebben a kórban szenved, őt 1991-ben diagnosztizálták.

1998-ban Fox thalamotomiának nevezett agyműtéten esett át, mely során az agy egy kis részét károsítják. Ez az eljárás hasonló hatással rendelkezik, mint a mélyagyi stimuláció, azzal a különbséggel, hogy ez a kezelés nem visszavonható. A mélyagyi stimuláció, amennyiben szükséges megszakítható.

Több mint harmincötezer mélyagyi stimulációs eljárást végeztek el eddig világszerte, és már kutatják a kezelés lehetséges felhasználásának lehetőségét depresszió és egyéb neurológiai kórképek kezelésére.