című német lap internetes változata. A kutatók mérései szerint az ásítással növeljük a vérnyomást, többször ver a szívünk is, a "gondolkodó szerv" vérellátása javul.

A Spiegel Online egy amerikai szaklap, az Evolutionary Psychology cikkét idézi, amely New York állam egyetemének munkatársaitól származik. Andrew és Gordon Gallup első kísérlete során 44 diákot tesztelt, azt vizsgálva, hogy vajon az egyes légzési technikák befolyásolják-e az ásítás "fertőző" hatását. A kísérletben részt vevőknek ezért csak orron vagy csak szájon át lehetett lélegezniük. Az orron át lélegzőket is két csoportra osztották, a második csoportban lévőknek egy orrcsipeszt helyeztek el a szaglószervükön. Egy negyedik csoport tagjai bárhogy lélegezhettek. A diákoknak rövid videofelvételeket mutattak, amelyeken emberek nevettek, közömbös arcot vágtak, vagy ásítottak, és a kutatók számolták, hogy közben hányszor ásítottak a résztvevők. A kizárólag orron át lélegzők csoportjában senki nem ásított a kísérlet során, miközben az összes többi csoportban a résztvevők csaknem fele ásított. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy az orron át való légzés során a vér a szaglószerv belsejében lehűl, így nem igényel további hűtést, például az ásítás segítségével - írják a kutatók. Egy másik kísérlet során ugyanazokat a filmeket vetítették le, miközben a nézőket arra kérték, hogy egy hideg vagy meleg, illetve szobahőmérsékletű csomagot szorítsanak a homlokukhoz. Akiknek a hideg csomag jutott, azoknak nem kellett ásítaniuk. A másik két csoport tagjainak egyharmada viszont ásított. Az eredményekből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az ásítás az agy hőszabályozásának eszköze, és a környezet hőmérséklete csakúgy hatással van rá, mint a bonyolult logikai feladatok. Akinek tehát hideg fejre van szüksége, nyugodtan ásítson - írja a német hetilap online változata.

Természetesen még további kísérletekre van szükség arra, hogy bebizonyosodjon ez az állítás, jelenleg is folynak kutatások. De miért is ásítunk?
A tudomány mai állása szerint az ásítás egy óriási levegővétel, mely során a garatunk a normál állapotához képest négyszeresére tágul. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy ásítani sokféle okból ásítunk. Első magyarázat az álmosság. Ásítunk azonban akkor is, ha unatkozunk, vagy valami olyan eseményen kell részt vennünk, mely nem éppen érdekfeszítő számunkra. Ásítunk továbbá akkor is, ha valóban csupán levegőcserére van szüksége a szervezetünknek. Ma már az is ismert tény, hogy magzat korunkban anyánk pocijában is ásítunk, pedig ezidőtájt még nem is szájon át lélegzünk. Ez utóbbi tény azt is jelentheti, hogy a szóban forgó tevékenység valamiféle reflex, mely velünk születik. Azt is tudjuk már, hogy bizonyos kémiai folyamatokat indít el, s bizonyos neuronokat munkára késztet. Ha ez az egyensúly felborul, akkor bizony baj van. A Parkinson-kórban szenvedők például képtelenek ásítani, mivel az ő szervezetükből hiányzik a dopamin. Az antidepresszánsokat szedők viszont igen gyakran ásítanak, gyakori, hogy végeláthatatlan ásító-rohamokkal küzdenek.