A magas kockázatú hypertrophiás cardiomyopáthiában(a továbbiakban HCM) szenvedőknél úgy tűnik, csökken a hirtelen szívhalál kockázata a beültethető cardiális defibrillátor (implantable cardioverter-defibrillator, a továbbiakban ICD) segítségével, amely megszűnteti a veszélyes szívritmuszavarokat - derül ki a JAMA július 25-én megjelenő számából. A HCM a hirtelen szívhalál leggyakoribb oka fiatalkorban, beleértve a sportolókat is. A HCM egy genetikai betegség, melyben a szívizom rendellenesen megvastagszik, ami zavarhatja a szív elektromos rendszerét, növelve az életveszélyes aritmiák kockázatát - írja a MediPress. Csupán az elmúlt pár évben kezdték el rendszeresen alkalmazni az ICD-ket a magas kockázatú HCM-ben szenvedők potenciálisan életmentő kezeléseként. Az ICD az életveszélyes, rendellenes szívritmusokat képes gyorsan azonosítani és egy elektromos sokk segítségével próbálja meg normálissá visszaalakítani. Dr. Barry J. Maron (Minneapolis Heart Institute Foundation) és munkatársai megvizsgálták az intervenciós ICD klinikai kockázati profilját, incidenciáját és hatékonyságát a HCM betegek körében.






















A kutatók 506 HCM beteg adatait dolgozták fel, akiknek átlagosan 42 évesen ICD-t ültettek be 1986 és 2003 között, mivel a hirtelen szívhalál kialakulásának igen magas volt a kockázata. Átlagosan 3,7 évig történt a nyomon követés. A rizikófaktorok közé tartozik: a korai HCM-el összefüggésbe hozható hirtelen szívhalál előfordulása egy vagy több elsőfokú vagy egyéb, 50 évnél fiatalabb rokonban; masszív balkamra hypertrophia; a nem tartós kamrai tachycardiák bizonyos típusa; és a korábban előforduló megmagyarázhatatlan eszméletvesztés. Az 506 beteg 20 százaléka részesült egy vagy több megfelelő eszközös beavatkozásban, mely során az ICD megszűntette a kamrafibrillációt, vagy a kamrai tachycardiát. A szívleállás utáni másodlagos prevenció beavatkozási arányai évente 10,6 százalékosak (5 éves kummulatív valószínűség 39 százalék) és a primer prevencióé évi 3,6 százalékosak voltak (5 éves valószínűség 17 százalék). A leghosszabb idő, ami eltelt a beültetés és az első kisülés között majdnem 10 év volt, 5 vagy több évvel a beültetés után csak 27 százalékos valószínűséggel lépett működésbe először a szerkezet. Az elsődleges prevenció esetén az ICD-s betegek 35 százalékán csupán egyetlen rizikófaktor alapján végezték el a beültetést, a kisülés alkalmazásának valószínűsége hasonló volt az egy, kettő, három vagy több kockázati tényezőjű betegek esetében is.

Referenciák:
Stop
Medipress
MHIF
JAMA
Magyar Kardiológusok Társasága
American Heart Assocation