Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

A Facebook segítségével menekült meg a beteg kisfiú

2011.07.30. 17:43 Orosz Viktória

Deborah Copaken Kogan nem egészen úgy töltötte az Anyák Napját, ahogy szerette volna, kisfia ugyanis, a négyéves Leo valamilyen furcsa kiütéses betegséget kapott el. Az anyuka, miközben a gyerekorvosnál vártak, kitett egy fényképet gyermekéről a Facebookra, nem is sejtve, hogy ez az üzenet fogja megmenteni a kis Leo életét.

 

Leo orvosa először valamilyen baktériumfertőzésre gyanakodott, és antibiotikumokkal kezelte a kicsit. Másnap reggelre azonban a fiú állapota rosszabbodott az orvos pedig skarlátot állapított meg nála. Leo édesanyja ekkor egy újabb képet osztott meg fiáról a Facebookon, amin tisztán kivehetőek voltak a gyerek testén megjelent duzzanatok.

Néhány pillanattal később az édesanya egyik barátnője, Stephanie telefonált és elmondta, hogy az ő fiát pár évvel korábban teljesen hasonló tünetekkel és Kawasaki-szindrómával kezelték és biztos benne, hogy Leónak is ugyanez a baja. Nem sokkal később Mrs. Kogan gyermek kardiológus unokatestvére is telefonált és megerősítette a diagnózist.

Az édesanya azonnal kórházba vitte Leót, ahol a kisfiú három hetet töltött a gyógyulással. Az Országos Egészségügyi Intézet információi szerint a Kawasaki-szindróma egy ritka gyermekkori megbetegedés, ami a véredények falának gyulladásával jár. Leggyakoribb tünetei a magas láz, a megnagyobbodott nyirokcsomók, kiütések, kicserepesedett száj, duzzadt nyelv, szemvörösség, valamint duzzadt végtagok. A Kawasaki-szindróma nem fertőző és gyógyszeres kezeléssel általában komplikációk nélkül gyógyul. A kezelés alapja az intravénásan adott gamma globulin. Kezelés nélkül a Kawasaki súlyos agyérelmeszesedést és szívrohamot okozhat.

Leónak a gyógyulása után is évente EKG-szűrésre kell járnia az esetlegesen fellépő komplikációk miatt. Bár sokan szidják a Facebookhoz hasonló közösségi oldalakat a személyes információk kiadásáért, úgy tűnik, ebben az esetben ez az információ életet mentett. 

Leónak a gyógyulása után is évente EKG-szűrésre kell járnia az esetlegesen fellépő komplikációk miatt. Bár sokan szidják a Facebookhoz hasonló közösségi oldalakat a személyes információk kiadásáért, úgy tűnik, ebben az esetben ez az információ életet mentett. 
LINK

1 komment

Címkék: betegség facebook érdekesség kawasaki kiütés

süti beállítások módosítása