Javíthatja a vastagbélszűrésen megjelenők arányát, ha személyre szabottan kapják meg a szükséges információkat - derül ki egy új tanulmányból, mely a Cancer novemberi számában fog megjelenni. A vastag- és végbélrákok gyakoriság és halálozás szempontjából is harmadik helyen állnak az Egyesült Államok daganat-listáján. Sajnos a tünetek legtöbbször már csak előrehaladott stádiumban jelentkeznek, ezért a korai szűrés alapvető fontosságú. Az amerikai lakosságnak mindössze 42%-a esett át széklet, vérteszt vagy endoszkópos szűrővizsgálaton az elmúlt öt évben. A Philadelphia-i Thomas Jefferson Egyetem kutatói 1546 ember bevonásával vizsgálták a standard és személyre szabott módszerek hatásosságát. A résztvevők véletlenszerűen négy csoportba kerültek: semmilyen beavatkozásra nem került sor, a standard csoportban postázták az oktatási és szűrővizsgálati anyagokat, a harmadik csoport ugyanezt kapta de személyre szólóan, a negyedik csoport tagjait pedig ezen felül egy éven belül telefonon is felhívták. - írja a MediPress. Két éven belül az utolsó csoport 48, a második 46, a harmadik 44 míg a kontrollok 33 százaléka jelent meg szűrővizsgálaton. A szerzők szerint eredményeik alátámasztják az egyszerű, egyénre szabott orvosi tájékoztatás létjogosultságát főképp azon emberek körében, akik nincsenek tisztában a vastagbélszűrés fontosságával.
Egyéb cikkek: Vérből is kimutatható a vastagbélrák
Forrás/Stop/
Kommentek