A magányos embereknek kevésbé aktív azon agyi területük, mely normális esetben működésbe lép a jutalmazás esetében. Az nem tiszta, hogy a társas elszigeteltség csökkenti az agy jutalmazási válaszát, vagy pedig ezen terület kisebb aktivitása következtében hajlamosabbak az emberek a magányra.
További kutatások kellenek ahhoz, hogy tisztázzák az eredményeket, melyek egy 23 női egyetemistával készült felmérésből származnak. Az eredmények azonban azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy a tudósok jobban megérthetik majd a magányt, mint egyre növekvő érzelmi problémát az egyre szétszórtabb társadalomban, mely növeli a kockázatát számos betegség kialakulásának. A résztvevőknek általános kérdéseket tettek fel, hogy kiszűrjék, ki érzi magát elszigeteltnek, magányosnak. Ezután fMRI vizsgálatnak vetették alá őket, miközben olyan emberek fényképét nézegették, akik jól érezték magukat.
A ventrális striátum – az agy azon területe, melyről ismeretes, hogy működésbe lép az olyan jutalmak, mint a pénz és az élelem kapcsán – sokkal kevésbé aktiválódott a magányosok csoportjába tartozók esetében. “Mivel elszigeteltnek érzik magukat, a magányos emberek a nemtársas jutalmaban lelnek relatív vígaszra.” – mondta John Cacioppo, a Chicagoi Egyetem pszichológus professzora.
Növekvő probléma
Minden ötödik amerikai megtapasztalja a magány érzését, állítja Cacioppo. Ez egy egyre növekvő probléma a modern társadalomban, mivel a háztartások átlagos mérete csökken. 2010-re az amerikai lakosság durván 10 %-a (31 millió ember) él majd egyedül - állítják Cacioppo és munkatársai.
Egy korábbi tanulmány azt mutatta, hogy ez ugyanolyan káros lehet az egészségre, mint a dohányzás. Cacioppo a könyvében bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a magány összefüggésben van a vérkeringés romlásával, az immunrendszer gyengülésével, a depresszió fokozódásával, az Alzheimer-kór gyorsabb kifejlődésével. Egy másik kutatócsoport 2006-os tanulmánya, mely 50-68 év közötti emberek bevonásával készült, kimutatta, hogy annak, aki a magányossági mércén a legmagasabb értéket érte el, magasabb volt a vérnyomása is. A magány potenciálisan halálos hatásai fokozatosan és egyre gyorsabban gyülemlenek fel ahogy öregszünk.
Habár a magány talán befolyásolja az agyi tevékenységet, a kutatás azt is sugallja, hogy a ventrális striátum működése keltheti a magány érzését, mondta Cacioppo munkatársa, Jean Decety pszichológus és pszichiáter professzor. “A tanulmány felveti annak lehetőségét, hogy a magányt a ventrális striatum jutalommal kapcsolatos aktivitásának csökkenése okozza válaszul a társas visszajelzésekre.” – mondta Decety.
Az eredmények a
Journal of Cognitive Neuroscience legfrissebb számában jelentek meg. Cacioppo Chicagóban is beszámolt a fejleményekről az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság éves gyűlésén.
Mit tegyünk?
Cacioppo 2008-as könyvében William Patrick társszerző közreműködésével, aki a Harvard Egyetem Újságjának tudományos szerkesztője volt, vitatja, hogy a magány egy visszajelzési kört hoz létre, mely felszínre hozza a társas szorongást, félelmet és más negatív érzelmeket. A körforgásból való kiszabaduláshoz először fel kell ezt ismernünk, majd legyőznünk a többiekkel kapcsolatos félelmeinket.
"A folyamat azzal kezdődik, hogy újra felfedezzük a pozitív fiziológiás érzéseket, melyek az emberi kapcsolatok egyszerű pillanataiban születnek.” – mondta Patrick. “Ehhez azonban le kell győzni a félelmet, és ki kell nyújtanunk a kezünket.”
"A magányos emberek éhesek. – tette hozzá Cacioppo - Az a lényeg, hogy belássuk: nem az a megoldás, ha minket etetnek meg, hanem ha örömünket leljük abban, hogy főzzünk másokra, és velük együtt fogyasszuk el.”
Kommentek