A MedIQ blogon láttam ezt a videót, és szerettem volna én is megosztani. Egy 17 éves osteosarcomás fiú zenél és énekel, akinél kiderült már semmilyen kezelés nem használ. Igazán megható, ajánlom mindenkinek!

A Frontiers in Human Neuroscience című lapban nemrégiben megjelent tanulmány arról számolt be, hogy azok, akik valamilyen hangszeren játszanak, kisebb mértékben vannak kitéve az idősödéssel járó mentális hanyatlásnak.
Egy vizsgálat során kiderült, hogy azok a felnőttek, akik gyerekkorukban tanultak valamilyen hangszeren, és legalább tíz évig folytatták azt, jobban teljesítettek a különféle memóriateszteken, mint mások. Az is bebizonyosodott, hogy az idős korban folytatott zenélés jótékonyan hatott a gondolkodásbeli képességekre, emellett pedig az idős kor mindenféle negatív hozadékait – sőt még a tanulatlanságot – is semlegesítette. Amint arról Brenda Hanna-Pladdy, az atlantai Emory Egyetem munkatársa beszámolt, a mostani kísérlet során hetven 59-80 év közötti emberen végeztek el neuropszichológiai teszteket, miközben felmérték általános életmódjukat is. Az alanyok közül azok, akik tanultak zenélni, magasabb pontot értek el számos feladat során, melyek az éles elméjűséget, a verbális emlékezetet, a motoros kézügyességet, valamint a vizuális és térbeli memóriát mérték.
Cheryl Grady, a torontói Rotman Kutató Intézet tudósa hozzátette, hogy korábban hasonló eredményeket tapasztalt azoknál, akik valamilyen idegen nyelven tanultak, így a mostani tanulmány megerősítette őt abban, hogy a hosszas gyakorlással járó tevékenységek az állandó stimulálás révén minden esetben jótékonyan hatnak az agyra.

A fiatal brit énekesnő, Adele vasárnap este zsebelt be hat Grammy-díjat, hármat a Rolling In The Deep című daláért. Valójában azonban a Someone Like You hozta meg számára a világhírt, mely dal szinte garantáltan könnyekre fakasztja a hallgatóságot.

E tanulmányok eredményei alapján Michaeleen Doucleff azt írja, Adele és dalszerző társa, Dan Wilson, nemcsak egy tökéletes könnyfakasztót hoztak létre, hanem a kereskedelmi siker receptjére is ráleltek. „Szabadítsd fel a könnyeket és a libabőrt apró meglepetésekkel, füstös hangszínnel és szívhez szóló szöveggel, aztán dőlj hátra, és várd meg, amíg a dopamin hatására visszatérnek a hallgatók még többért” – írja Doucleff. 

A nevetés és a zene nem csak a kedélyállapoton javítanak, de csökkentik a középkorú felnőttek vérnyomását is. Japán kutatók a 40-74 éves korosztály tagjai közül 79 felnőttet osztottak 3 csoportba. Az egyik csoport kéthetente egy órás zenei foglalkozáson vett részt, egy másik csoport nevetésterápián, a többiek esetében pedig nem történt semmilyen beavatkozás. 
A foglalkozások után azonnal megmérték a résztvevők vérnyomását. A zenei csoport esetében ez 6 Hgmm-rel lett alacsonyabb, a nevetésterápiás csoport tagjainál pedig 7 Hgmm-rel, a foglalkozást megelőző eredményekhez képest. A vérnyomás javulását még három hónappal később is látni lehetett. A kontrollcsoportban semmilyen változást nem tudtak regisztrálni. "A kortizolszint (a stressz mértékét jelzi) is csökkent a foglalkozások hatására." - mondta el Eri Eguchi szerző, az Osakai Egyetem közegészségügyi kutatója. "Szerintünk ez az egyik magyarázata a fiziológiás folyamatoknak." Az eredményekről a szakértő az Amerikai Szív Szövetség atlantai gyűlésén számolt be. A tanulmány nem mutat direkt ok-okozati összefüggést, csupán egy asszociáció. A szakértők szerint ez csak egy előzetes kutatásnak számít, mert nem volt annyira részletes és alapos, hogy helyet kaphasson orvosi szaklapban.

Három hónapon át zeneterapeuták vezetésével a 32 résztvevő zenét hallgatott, énekelt vagy nyújtó gyakorlatokat végzett zenére. Arra is bátorították őket, hogy otthon is hallgassanak zenét. A nevetős foglalkozásokat képzett nevető jógik tartották. 30 ember vett részt a nevető jógán, ami légzőgyakorlatokból és játékos szemkontaktus által kiváltott nevetésből áll, továbbá egy Rakugo című japán bohózatot hallgattak. "Úgy gondoljuk, hogy a jógalégzés szerepet játszhat a vérnyomás csökkentésében." - mondta Eguchi, és megjegyezte azt is, hogy csapatával megvizsgálják ezt az összefüggést a soron következő kutatásukban. "A foglalkozásokon résztvevő emberek talán több késztetést éreznek arra is, hogy megváltoztassák a szokásaikat. Az adatokból kiderül, hogy ők többet kezdtek mozogni, mint azok, akik egyik terápián sem vettek részt."

A magas vérnyomás, más néven a hipertenzió súlyos egészségügyi problémákkal köthető össze. A kardiológusok vegyes fogadtatásban részesítették a tanulmány eredményeit. Dr. Franz Messerli, a New York City-beli St. Luke's-Roosevelt Központi Kórház hipertenziós programjának igazgatója szkeptikusan fogadta. "Nem egészen világos a mechanizmus vérnyomást csökkentő hatása. A testedzésnek ugyanez az eredménye, és annak is, ha egyszerűen leülünk." Szerinte Eguchi eredményei akkor lennének objektívek, ha a foglalkozások előtt és után 24 órás vérnyomásmérést alkalmaztak volna." Dr. John Ciccone, a West Orange-i Saint Barnabas Kórház preventív kardiológusa viszont úgy gondolja, a tanulmány "érdekes pszichológiára" világít rá a stressz vérnyomásra gyakorolt hatásának tekintetében. Ciccone praxisában a nővérek holisztikus szemléletben dolgoznak, zeneterápiát alkalmaznak a stresszkezelésre. Ez egy olyan, egyre inkább fejlődő terület, mely egyesíti többek közt a reflexológiát, az akupresszúrát, stb. "Szerintem ezek az adatok mutatják, hogy a relaxációs technikák műfajtól függetlenül hatással lehetnek a minimálisan emelkedett vérnyomásra. Már nem szorulnak a perifériára. Amit egykor alternatívnak tekintettek, már nem az." - mondta.

Az emberek már régóta tudják, hogy a zene erőteljes emlékeket tud felidézni, egy agyi képalkotó vizsgálat azonban most felfedte, hogy mindez hol történik a fejünkben.-írja a Medipress.

A középső prefrontális kéreg néven ismert agyi terület pontosan a homlokunk mögötti részen található, és pontosan úgy működik, ahogy a legutóbbi Oscar-díjátadó házigazdája, Hugh Jackman táncolt és énekelt végig Hollywood emlékútján.

"Valószínűleg az történik, hogy egy ismerős zeneszám tölti be a fejünkben játszódó 'mentális mozifilm' kísérőzenéjének szerepét.” – mondta Petr Janata, a davisi California Egyetem kognitív idegtudósa. “Emlékeket idéz fel egy bizonyos személyről vagy helyről, és az is lehet, hogy hirtelen megjelenik előttünk az illető arca.”

Janata akkor kezdett gyanakodni a középső prefrontális kéregre, mint a zenefelfogó és zene-emlékezeti részre, mikor látta, hogy ez az agyi terület aktívan felfogja az akkord és hangnemváltásokat a zenében. Olyan tanulmányokat is látott, melyekben ugyanaz a terület lépett működésbe az önreflexióra adott válaszként és feleleveníti saját életünk mozzanatait, ezért úgy döntött, hogy megvizsgálja a zene-emlékezet lehetséges kapcsolatát 13 egyetemi hallgató bevonásával. A teszt alanyai funkcionális MRI vizsgálaton estek át miközben 30, a Billboard 100-as listájáról véletlenszerűen kiválasztott dalt hallgattak meg azokból az évekből, amikor 8-18 évesek voltak. Jelezték, amikor valamelyik 30 másodperces zenerészletről bármi eszükbe jutott.

“Ez az első tanulmány, mely a zene segítségével figyeli meg a saját életünkből való emlékeinket.” – mondta Janata a LiveScience nevű online szaklap munkatársainak. A teljes tanulmány online olvasható lesz majd a Cerebral Cortex című folyóiratban.

A diákok közvetlenül a gépes vizsgálat után kérdőívet töltöttek ki az emlékek részleteivel kapcsolatban, melyben megjelölték az emlékek tartalmát és tisztaságát. A 30 zenerészletből átlagban 17-et ismertek fel, ezek közül 13-hoz fűzték őet valamilyen emlékek. Janata észrevette, hogy a legerősebben élő emlékek idézték elő a legélénkebb, legérzelmesebb válaszokat – ilyenkor az MRI a mentális aktivitás csúcsát mutatta ki a középső prefrontális kéregben. Ez az agyi terület gyorsan reagált a zenei jelre, de mindenhol aktivitás mutatkozott, ha emlék is fűződött hozzá. Továbbá minél erősebb volt az emlék, annál nagyobb volt az aktivitás is.

Ez a kutatás választ adhat arra is, hogy miért képesek még az Alzheimer-betegek is felidézni dallamokat a múltjukból. “Ami a legszembetűnőbb, hogy a prefrontális kéreg az utolsó agyi terület, mely elsorvad.” – jegyezte meg Janata. Megjegyezte, hogy ezek a betegek felderültek, énekelni kezdtek, ha ismerős dalt hallottak. Szerinte a kutatása csupán idegtudományi alapot akart felállítani arra, hogy a zene miért ösztönzi az emlékezetet. Hangot adott a reménynek, hogy az övével együtt más tanulmányok elősegíthetik az olyan módszerek elterjedését, mint például iPod adása az Alzheimer-betegek számára, esetleg élő bizonyítékot szolgáltathat a zene hatalmára.

"Nem fordítja vissza a betegséget, de ha javítja az életminőséget, akkor miért ne?”