Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

Migrénre hajlamosít az elhízás

2009.02.18. 17:38 Orosz Viktória

 

Az elhízás növelheti a fiatal és középkorú felnőttek kockázatát a migrénre, állapították meg amerikaik kutatók 22 211 résztvevő vizsgálata alapján.
A migrén rizikóját a testsúly mellett befolyásolta a kor, a nem, valamint a testzsír eloszlása is. A 20-55 év közötti nagyobb derékbőséggel rendelkezőknek nagyobb esélye volt a kínzó fejfájásrohamokra, mint vékonyabb társaiknak. Ebben a korosztályban a „derekasabbak” közül a nők 37 százaléka számolt be migrénről, míg a vékony csoportban csak 29 százalék volt az előfordulás. Férfiaknál ugyanez a két szám 20 és 16 százalék. 55 éves kor felett az általános elhízás nem befolyásolta egyik nem esetében sem a migrén valószínűségét. A vastag derekú 55 év feletti nőknél pedig még csökkent is a migrén rizikója. A tanulmány eredményeit az Amerikai Ideggyógyász Akadémia április-májusi seattlei kongresszusán fogják bemutatni. Az üzenet annyi, hogy a fiatal migrénesek számára érdemes megfontolni a hasi zsírtömeg csökkentését, különösen a nőbetegek esetében, mondta el a kutatást vezető Dr. B. Lee Peterlin, a philadelphiai Drexel Orvostudományi Egyetem kutatója. A két nem közt jelentős különbség van a zsír eloszlásában. A serdülőkort követően a nőknél elsősorban a combokra és a csípőtájékra halmozódnak a zsírpárnák, míg a férfiaknál a has körfogata kezd el nőni. A változókor után a nőknél is előtérbe kerül a hasi elhízás, ami jelentősebb rizikótényező még az általános elhízásnál is például szívproblémák és cukorbetegség esetében.

 

Szólj hozzá!

Címkék: agy elhízás migrén

A bejegyzés trackback címe:

https://cogito.blog.hu/api/trackback/id/tr31951169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása