Steve Jobs, az Apple számítástechnikai óriásvállalat vezérigazgatója egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette lemondását. Jobs már 2004 óta küzd a rák különböző fajtáival.
2004-ben Steve Jobst, az Apple vállalat vezetőjét a hasnyálmirigyrák egy ritka típusával, a neuroendokrin rákkal diagnosztizálták az orvosok, majd idén januárban Jobs májátültetésen esett át, miután a tumor átterjedt a májára.
„A neuroendokrin tumor egy nagyon ritka betegség, évente mindössze néhány ezer ilyen esetről tudunk világszerte”- mondta Dr. Craig Deyoe, a New York-i North Shore-LIJ Egészségügyi Központ hasnyálmirigyrák-specialistája.
Dr. David M. Levi, a Miami Egyetem Miller Orvosi Karának klinikai sebészprofesszora szintén úgy gondolja, hogy a neuroendokrin tumor egy nagyon szokatlan rákfajta. A test számos helyén kialakulhat, többek között a hasnyálmirigyben, vagy a tüdőben is. Ez egyike azon kevés tumoroknak, amely ellen nem megoldás a szervátültetés, mondta Levi. Steve Jobs rákja a hasnyálmirigyben kezdett el kialakulni, majd idővel átterjedt a májára.
Bár a neuroendokrin rák prognózisa általában jobb, mint a hasnyálmirigyrák gyakoribb típusáé, ahol a páciensek átlagosan kevesebb, mint egy évet élnek a rák diagnosztizálásától számítva, azért a neuroendokrin tumor is nagyon veszélyes, mondta Levi. A neuroendokrin rák ugyanis olyan makacs, hogy még azután is gyakran újra kialakul, hogy a rákos szervet eltávolították a páciens szervezetéből.
„Kemoterápiával és besugárzással lehet ugyan kezelni a rákot, de a kezelés nem gyógyítja meg a betegséget, csupán némileg lelassítja a folyamatot. Egy-két évvel meg lehet hosszabbítani a neuroendokrin rákos betegek életét, de sajnos ez egyértelműen gyógyíthatatlan betegség” - foglalta össze Dr. Craig Deyoe.
Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!


A húgyhólyagrákos esetek mintegy fele hozható kapcsolatba a dohányzással, és az elmúlt három évtizedben a kockázat növekedő tendenciát mutat: régebben háromszoros volt a daganat kialakulásának kockázata, ma már négyszeres a nemdohányzókhoz viszonyítva. Azoknál, akik leszoktak káros szenvedélyükről, a daganatkockázat 2,2-szeres azokhoz képest, akik sosem gyújtottak rá – bár a rizikó az idővel párhuzamosan egyre csökken. - olvasható a
Egyre nagyobb divat a fiatal britek körében az olyan színes vagy mintás kontaktlencsék viselése, melyeket Lady Gaga, Marilyn Manson használnak a videóklipjjeikben, vagy éppen amilyeneket a szexi vámpírok viselnek az Alkonyat című filmben. A szakértők azonban aggasztónak tartják a divathóbortot, mivel amellett, hogy a fiatalok gyakran nem ellenőrzött szaküzletben vásárolják a lencséket, előszeretettel adják kölcsön is egymásnak. A lencsék helytelen használata pedig komoly problémákhoz vezethet, mint például fertőzések, gyulladások kialakulásához, vagy éppen fekélyek megjelenéséhez a szaruhártyán. Szélsőséges esetben így akár a látás elvesztését is okozhatják.
Sok ezer más nőhöz és férfihoz hasonlóan bárki tapasztalhat haspuffadást, amit a hormonális ingadozástól az újramelegített tésztáig sok minden okozhat. Még az is előfordulhat, hogy egy ártatlan pohár víz tehet róla. A puffadást egyébként gyakran az irritábilis bél szindróma is okozhatja, mely betegség a lakosság 15-20 százalékát érinti.
A legújabb kutatások szerint a szolárium használat az alkoholhoz és a droghoz hasonló függőséget okozhat.
Kommentek