Cogito

Orosz Viktória vagyok, orvostanhallgató. Blogomon az orvostudomány és egészség friss, érdekes és hasznos híreit, kutatási eredményeit szeretném ismertetni. Célom, hogy a közemberekhez is közelebb kerüljön ez a tudomány. E-mail címem: viki@housemd.hu Add to Netvibes

Kritika a Cogito-ról gblog2011.jpg Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!

Facebook

Kommentek

Keresők

Google

A vörösbor egészséges

2008.07.02. 20:14 Orosz Viktória

Egy izraeli kutatás szerint a borban lévő hatóanyagok segíthetnek semlegesíteni a húsokban található káros anyagokat.
A kísérlet során a kutatók patkányokon tesztelték a bor jótékony hatásait. Pulykahússal etették a patkányokat, majd két csoportra osztották őket: az egyik csoport tagjai sima vizet kaptak inni a húsevés után, a másik csoport tagjai pedig vörösbort. A borból előzetesen kivonták az alkoholt, hogy annak hatása ne befolyásolja a kísérletet.
Ezek után a kutatók megvizsgálták a patkányok gyomortartalmát és vérét. Az eredmények szerint azoknak a patkányoknak, akik bor nélkül fogyasztották a pulykahúst, sokkal magasabb volt a vérükben az oxidációt elősegítő anyagok koncentrációja. Több kutatás szerint is a testben végbemenő oxidatív folyamatok a felelősek az olyan betegségek kialakulásáért, mint a rák és az érelmeszesedés.
A vörösbort kapott patkányok vérében azonban-valószínűleg a borban található polifenolok jótékony hatása miatt-jóval alacsonyabb volt az oxidációt segítő anyagok szintje. "A polifenolok igen erős antioxidánsok, amik a hús oxidánsaival keveredve kiegyenlítették annak káros hatásait" - nyilatkozta Dr. Shlomit Gorelik, a kutatás vezetője, a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársa.
A polifenolok azonban nem csak a vörösborban találhatók meg: a hagyma, az alma, a tea, a piros szőlő, az eper, az áfonya, a málna és bizonyos olajos magvak is nagy mennyiségben tartalmazzák ezt az antioxidánst. "A zsíros és vörös húsok túlzott fogyasztása komoly rizikófaktort jelenthet egyes súlyos megbetegedések kialakulásában, de kutatásaink szerint ezek káros hatása csökkenthető magas polifenol-tartalmú étrenddel" - foglalta össze Dr. Gorelik.

Szólj hozzá!

Címkék: egészség bor

A lábujjközti papucs káros lehet!

2008.06.14. 14:03 Orosz Viktória

A nyári slágerpapucsok - melyek többnyire habosított műanyagból álló lapos talpból és egy Y alakú gumipántból állnak és jellegzetesen „slattyogó” hangot adnak - kárt tehetnek egészségünkben. -írja a Medipress.

Az Amerikai Sportorvosi Iskola tanulmánya szerint ezeknek a papucsoknak a viselete felelős lehet számos, testünkön észlelt fájdalomért és panaszokért. A lábgyógyászattal foglalkozó szakemberek véleménye szerint, kedvenc nyári papucsunk több egészségügyi problémáért felelős, mint bármely más lábbeli, a magassarkú cipőket is beleértve. „Akkor figyeltünk fel ezekre a lábbelikre, amikor tanulóink alsó lábszár fájdalommal tértek vissza nyaralás után, mielőtt utcai- vagy teniszcipőre váltottak volna” – mondta Wendi Weimer, az Auburn Egyetem professzora. Végzős hallgatóival végzett tanulmányt arról, hogy miként érintkezik a lábfej a talajjal, miközben a résztvevő diákok tornacipőt vagy pántos lábujj-közötti papucsot viseltek. 

Auburn egyik diákja, Justin Shroyer szerint ez a teszt rámutatott arra, hogy „az emberek igen szorgosan kapaszkodnak ujjaikkal, különösen láblendítés közben”. „ Megfigyeltük, hogy az emberek sokkal rövidebb lépéseket tesznek, és a boka szöge (a lábszár és lábfej közötti szög) a lépés során megnő. Ez annak tulajdonítható, hogy lábfejlendítés közben így védik a lábujjaikat, és a papucs is sokkal közelebb tartható a talphoz, mely így nem repül el előrelendítéskor. Azonban megváltozik a járásmód.” – mondta Shrover. Egy átlagos amerikai körülbelül 10-20.000 lépést tesz naponta, ám ezek az apró lépésbeli változások összeadódnak és komolyabb sérülésekhez vezethetnek. 

„A legnagyobb ütéselnyelődés a hátsó sarki részen történik, és ha nincs kellő védelem alatt a talajszinttel érintkező sarokfelület, akkor nem tudja olyan jól elnyelni az ütődést, mint kellene. Más szóval sokkal keményebben dolgozik a lábfejünk, mint szabadna, ezért megjelennek a túlzott megerőltetésből származó tünetek, mint például az ínszalaggyulladás, vagy az alsó lábszár-, térd- és gerincproblémák” – magyarázta Dr. Rock Positano, a New York-i Speciális Sebészeti Osztályról. Szerencsére Positano megnyugtatta a lábujjközötti-papucs fanatikusokat, hogy ne dobják el olyan hamar a papucsaikat. „ Nézzék. Ez nem egy lábujjközötti-papucsok ellen intézett támadás. Ennek ahhoz van köze, ami a lábbal történik a viselésük közben. Ha csak a strandon, vagy uszodában használják, vagy baráti lófrálásoknál, az teljesen rendben van”- mondta.

2 komment

Címkék: divat egészség káros hatások

1 éves a Cogito

2008.05.04. 14:58 Orosz Viktória

Ma egy éve gondolkoztam azon, hogy egészségügy témában milyen kevés blog van, hogy mennyi téma nincs érintve és mennyi mindent lehetne megismertetni a közemberekkel és mennyi információt lehetne közölni hozzáértő emberekkel is. Félóra gondolkodás után beregisztráltam a blog.hu-ra és elkezdtem tervezgetni milyen is lesz a blog. Nehéz volt belerázódni, nem tudtam lesz-e olvasótábor, érdekel-e egyáltalán valakit. Aztán megindultak a kommentek, de mégtöbb e-mailt kaptam pozitív visszajelzéssel. Volt olyan is, hogy kéréseket kaptam, hogy mit szeretnének olvasni. Talán ezt szerettem leginkább, mert így biztos voltam benne, hogy ez érdekli az embereket. Az egy év alatt jelentősen változott a blog design-ja és tartalmilag is sokat bővült. Próbáltam kiszolgálni az olvasóim érdeklődését, remélem nem okoztam csalódást senkinek!
Hogy mi várható a következő egy évben?

A jobb felső sarokban beindulnak a rovatok, kibővült, interaktív tartalommal. Lesz egy fórum, melyben bármilyen egészséggel kapcsolatos témáról írhattok. Több interjút olvashattok, melyeket orvosokkal, bloggerekkel, kutatókkal és különböző betegségekben szenvedőkkel készítek. Széleskörű felvilágosító oldalak lesznek, ahol különböző betegségekről olvashattok egy kicsit másként, mint eddig megszokhattátok az egészségportálokon. És a rovatok alatt beindul egy egészségmegőrző, preventív menüpont is, mely videókkal, játékokkal, tornákkal, tanácsokkal segít megőrizni  hétről hétre fizikai és lelki egészségünket is. Várok szeretettel mindenkit a következő évben is!

4 komment

Címkék: egészség

A legegészségtelenebb helyek

2008.04.16. 18:20 Orosz Viktória

Active Image

Melyek a legrosszabb helyek, ahova tehetjük a holminkat, és hova tegyük helyette? Több szakterület kutatói is tudják, hogy a környezetünk elrendezése – az edzőteremben elfoglalt helyünktől a gyógyszereink tárolási helyéig – meglepő hatással van mindenre, pl. a testsúlyunkra vagy a közérzetünkre. Nem csak az számít, mit teszünk, hanem azt is, hogy hol. Nézzük, melyek a legegészségtelenebb helyek, és mire cserélhetjük fel ezeket!

1 komment

Címkék: egészség

Az egészség mindenkié

2007.12.29. 11:20 Orosz Viktória

George Bush amerikai elnök aláírta azt a törvénytervezetet, amelynek rendelkezései szerint az Országos Egészségügyi Intézet (NIH) köteles a nyilvánosság számára is elérhetővé tenni kutatási anyagait, és a különböző tudományos kísérletek leírásait.
Az új szabályok értelmében már nem csak a kutatásokban részt vevő tudósok férhetnek hozzá az anyagokhoz, hanem az Országos Egészségügyi Könyvtár online adatbázisán (PubMed Central) keresztül bárki. Az anyagokat legkésőbb egy évvel a publikálást követően kell majd feltölteni az adatbázisba.
"A jövőbeni kutatások és fejlesztések kulcsa egyértelműen az, hogy a korábbi eredményekhez korlátlan hozzáférést biztosítsunk mindenki számára" - nyilatkozta Harold Varmus, a Sloan-Kettering Memorial Rákkutató Központ elnöke - "Hatalmas előrelépés, hogy-bár egy éves csúszással-de ez a rengeteg kutatási anyag nyilvánosságra kerül."
"Az oktatás terén is rendkívül fontos, hogy a hallgatók a legfrissebb naprakész információkat kapják meg tanáraiktól" - nyilatkozta David Shulenburger az oktatási tárca elnökhelyettese.
"Az új szabályok bevezetésével a Kongresszus új reményt adott az orvosoknak, a betegeknek és a betegek hozzátartozóinak is, hiszen ki tudja, lehet, hogy épp ennek az intézkedésnek az eredményeként találják meg valamelyik halálos betegség gyógymódját" - nyilatkozta Sharon Terry, a Genetic Alliance nevű kutatóközpont elnöke.
Forrás: Medipress

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: egészség

Hallal a felejtés ellen!

2007.11.24. 13:25 Orosz Viktória

Egy új norvég kutatás szerint aki elhagyja a kulcsát, a fején felejti az olvasószemüvegét idős korában, az egyen halat, és lehetőleg minél többet – írják a szakértők az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban.

A norvég kutatók 2031 nyugat-norvég 70-74 év közötti idős nőt és férfit vizsgáltak memória-, vizuális felfogás-, motoros készség-, figyelem-, orientációs és beszédtesztekkel. Akik több halat fogyasztottak, mind a hat teszten jobban teljesítettek – nyilatkozta a Reuters Healthnek Dr. A. David Smith, az Oxford Egyetem kutatója, a cikk vezető szerzője, és hozzátette, hogy a hatás akkor volt a legkifejezettebb, ha a napi halfogyasztás meghaladta a 80 grammos átlagot. 1951-en a résztvevők közül legalább 10 gramm halat ettek naponta. Ez lehetett friss, fagyasztott, vagy konzerv hal is, sőt az egyéb tengeri ételek (rák, kagyló), valamint a halolaj és a tőkehalmáj is ide számítottak.

Azok akik gyakrabban fogyasztottak főfogásként sovány vagy zsíros halat, 5 tesztet is jobban teljesítettek, míg a feldolgozott hal vagy a halas szendvics csak háromra, a halolaj pedig csak egyre volt elég.-írja a Medipress. Mindemellett a  halhús növeli a szervezetben a védõ koleszterin koncentrációját.  A hal jó forrása a zsírban oldódó vitaminoknak, elsősorban az A-vitaminnak és a D-vitaminnak illetve vízben oldódó vitaminokat is tartalmaz: B1-vitamin és B2-vitamin. Magas a foszfor-, vas-, cink-, szelén- és jódtartalma. A foszfor például az agysejtek pótlásához szükséges, a vas a vörösvérsejtképzésben játszik fõszerepet. Egy amerikai tanulmány szerint azok között, akik legalább hetente egyszer halat ettek, ötven százalékkal alacsonyabb a hirtelen szívhalál elõfordulása is. A halolaj kisebb-nagyobb mértékben tartalmaz olyan ún. többszörösen telítetlen zsírsavakat (omega-3 zsírsavakat), melyek élettani szempontból rendkívül jelentősek. Az emberi szervezet nem tudja előállítani ezeket az esszenciális zsírsavakat, így táplálékaink révén kell hozzájutnunk a megfelelő mennyiséghez. Igazolt hatásuk, hogy gátolják a vérrögképződést, mérsékelik a vérzsírszintet, szabályozzák a vérnyomást, ezáltal képesek csökkenteni a koszorúér megbetegedések veszélyét. Az omega-3 zsírsavak között van, amelyik befoláysolja az agy és a szem fejlődését is. A terhesség utolsó szakaszában ezek a zsírsavak felhalmozódnak az embrió agyában, emiatt a koraszülötteknél - ahol ez a fejlődési szakasz kimarad- szükség van az omega-3 zsírsavak pótlására anyatej, vagy tápszer révén. A  várandós és szoptató anyák számára így különösképpen ajánlotta tengeri halak fogyasztása.

1 komment

Címkék: memória agy szoptatás egészség hal vitamin omega 3

süti beállítások módosítása