Az ellentmondásos információk ellenére egyre több túlsúlyos amerikai próbálja ki a gyomorba fecskendezett botoxot, azt remélve, hogy az emésztőrendszerbe juttatott szer elősegítheti a testsúlycsökkenést.
A Clinical Gastroenterology and Hepatology című gasztroenterológiai szakfolyóirat januári számában jelent meg a Mayo Klinika kutatónak legutóbbi tanulmánya, melyből kiderült, hogy a gyomorba fecskendezett botox semmilyen formában segíti elő a fogyást. Korábbi feltételezések szerint a gyomorba juttatott botulinum toxin A (röviden BTA) vagyis botox lelassíthatja gyomor kiürülését és meghosszabbítja a telítettség érzését, ennek eredményeképpen lecsökkentheti a testsúlyt.
A Mayo Klinika kutatói 60 önkéntes túlsúlyos páciens részvételével végezték el a 24 hétig tartó kísérletet, és megállapították, hogy a botox injekció valóban lelassította az étel mozgását a gyomron keresztül, ennek ellenére egyáltalán nem okozott súlycsökkenést, ugyanis semmiféle különbséget nem lehetett látni a botoxszal és a placebóval kezelt páciensek eredményei között.
„A kutatási tapasztalatok alapján senkinek nem ajánlanám a gyomorba juttatott botox injekciót a fogyni vágyók számára, ráadásul a botox kezelés nem is jár kockázatok nélkül” - nyilatkozta Dr. Mark Topazian, a rochesteri Mayo Klinika gasztroenterológiai és hepatológiai részlegének orvosprofesszora, a tanulmány szerzője.
Nem segít a fogyásban a gyomorba fecskendezett botox
2013.02.03. 12:30 Orosz Viktória
Szólj hozzá!
Címkék: fogyás botox gyomor
Segít megtartani a kívánt súlyt a mediterrán étrend
2012.10.11. 20:36 Orosz Viktória
Már eddig is a mediterrán étrend számított az egyik legegészségesebb diétának, most azonban az is kiderült, hogy a fogyás után segít megtartani az elért súlyt is.
Gyakran előfordul, hogy hiába éri el valaki kemény fogyókúrával az áhított súlyt, a diéta után a leadott kilók általában szép lassan visszakúsznak. A legújabb kutatások szerint azonban ezt a jojó-effektusnak is nevezett jelenséget a mediterrán étrenddel bárki könnyen kivédheti.
Az izraeli Nuclear Research Center Negev kutatói Dr. Dan Schwarzfuchs vezetésével 322 mérsékelten elhízott önkéntesen teszteltek három különböző fogyókúrás módszert. Az első csoport résztvevőinek egy alacsony zsírtartalmú diétát, a másodiknak a mediterrán étrendet, a harmadik csoport önkénteseinek pedig az alacsony szénhidráttartalmú diétát kellett követni két éven át. Az első csoport tagjai átlagosan 2,9 kilótól szabadultak meg, a mediterrán diétát követők 4,4 kilótól, akik pedig csökkentett szénhidráttartalmú étrenden éltek, 4,7 kilót fogytak. A kutatók ezután két év múlva újból megvizsgálták a résztvevőket, erről előzetesen azonban nem tájékoztatták őket. Nem akarták ugyanis, hogy ez befolyásolja az életüket, és tovább diétázzanak. Éppen arra voltak kíváncsiak, ha azt ehetnek, amit akarnak, vajon hogyan változik a súlyuk.
Két évvel később a résztvevők 67 százaléka továbbra is a diétás étrendet követte, 11 százalékuk tért át egy másik diétára, 22 százalékuk pedig teljesen felhagyott a fogyókúrás étrenddel. Összességében azonban az alacsony szénhidrát és zsírtartalmú diétás csoport többsége visszanyerte kezdeti súlyát, velük ellentétben a mediterrán étrendet követők csupán átlagosan másfél kilót híztak vissza. A kutatók szerint a mediterrán diéta azért lehet hosszútávon is ilyen hatásos, mert a magas rosttartalmú ételeken valamint az egyszeresen telítetlen zsírsavakon alapuló étrend sokkal inkább követhető, mint az előzőek, és hozzájárul az egészséges testsúly stabilizálásához.
A tanulmány a New England Journal of Medicine oldalain jelent meg.
Aki kipróbálná a diétát annak ajánlom olvassa el ezt a cikket , hogy többet megtudjon a diétáról.
Szólj hozzá!
Címkék: táplálkozás étel diéta fogyás
Sosem késő lefogyni
2011.11.08. 09:40 Orosz Viktória
A túlsúlyos tizenéveseknél nagyobb szívbetegség okozta halálozás esélye, azonban ez a járulékos kockázat akár el is tűnhet, amennyiben későbbiekben leadják a súlyfelesleget.
A Harvard Egyetem munkatársainak vizsgálata 18 995 hallgatóra terjedt ki, akik egészségügyi állapotát 18 éves koruktól kezdve mintegy fél évszázadon keresztül követték nyomon. Régóta ismert, hogy a középkorúaknál fennálló súlyfelesleg növeli a halálozást, azonban eddig jóval kevesebb adat állt rendelkezésre a fiatalkori túlsúly egészségügyi vonzatait illetően. I-Min Lee és munkatársai megállapították, hogy a kockázatnövekedés ebben az esetben is fennáll, azonban azt mérsékelni lehet, amennyiben az ember a későbbi élet során leadja a felesleges kilókat.
Egy korábbi tanulmány a harvardi hallgatók 1916 és 1950 között végzett rutinszerű egészségügyi vizsgálataira alapozott, mely magába foglalta a testtömeg és a magasság mérését, életmódbeli szokásokat, és egészségügyi adatokat. A második felmérésre átlagosan 46 évvel később került sor. Ennek eredményeiből kiindulva az Archives of Internal Medicine legutóbbi számában bemutatott vizsgálat 56 évvel későbbi eredményeket elemezett ki, kiterjesztve a halotti bizonyítványokra.
A kiindulási csoport 11 százaléka halt meg szívbetegség következtében, és mind a fiatalkori, mind a középkori túlsúly életkilátásokat rontó tényezőnek bizonyult. Elhízott fiatal férfiaknál a normál súlyos egyénekhez képest a szívbetegség kétszeres kockázatával kell számolni, míg a későbbi életkorban a túlsúly mértékétől függően 25-60 százalék a járulékos rizikó. Azonban az elemzés szerint az extra kockázatot mérsékelni lehet, amennyiben a szóban forgó egyén megszabadul a súlyfeleslegtől, és eléri a középkornak megfelelő normál testtömeget.
Szólj hozzá!
Címkék: elhízás fogyás túlsúly
Fogyás zöld teával!
2011.10.08. 12:12 Orosz Viktória

Dr. Lambert hozzátette, hogy embereknél már napi egy-két csésze zöld tea kedvező hatással lehet a testsúlyra, ezért mindenkinek ajánlott a fogyasztása, aki súlyfelesleggel szembesül magán.
Szólj hozzá!
Címkék: fogyás tea zöld tea egcg
Aerob edzésprogram a leghatásosabb hasi zsír ellen
2011.08.30. 13:27 Orosz Viktória
A legújabb kutatások szerint a hasi zsír ellen a legjobb az aerob edzésprogram.
A Duke Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói az aerob mozgást, az erőnléti edzés, és a kettő kombinációját összehasonlítva arra az eredményre jutottak, hogy az aerobic típusú mozgásformák a leghatékonyabbak az egészségkárosító hasi zsír elleni harcban.
A közvetlenül a bőrréteg alatt található zsír ugyanis nem annyira veszélyes, mint a hasi zsír, tudományos nevén a zsigeri és a májzsír. Ez a zsírfajta mélyen a hasüregben található és ez tölti ki a belső szervek közti üregeket. A zsigeri zsír jelenléte nagyban növeli a szívbetegségekre, a daganatos megbetegedésekre és a cukorbajra való hajlamot.
"Egészségügyi szempontból sokkal fontosabb az, hogy hol található az adott zsírmennyiség, mint az, hogy mennyi van belőle - nyilatkozta Dr. Cris Slentz, az egyetem fiziológusa - A mostani kutatás során sikerült azonosítanunk a mozgásformát, amelynek segítségével a leginkább hatékonyan vehetjük fel a harcot a zsigeri zsír ellen."
Az eredmények szerint az aerob mozgásformák sikerrel csökkentik a zsigeri zsír, a májzsír és a májenzimek mennyiségét, valamint javítják a triglicerid- és az inzulin-szinteket is. Az erőnléti edzés ezzel szemben bár növeli az izomtömeget és javítja az általános fizikai állapotot, nem csökkenti a káros zsír mennyiségét és nem javítja az inzulin és májenzim értékeket sem. Az aerob és az erőnléti edzés kombinációjával az aerob edzéshez hasonló eredményt érhetünk el. A nyolchónapos kutatás során a tudósok összesen 196, túlsúlyos, 18 és 70 év közötti felnőttet vizsgáltak meg, akiket felosztottak a három különböző edzésformát követő csoportokba. Az aerob edzés csoportban a résztvevőknek hetente 20 kilométernyi futásnak megfelelő edzést kellett végezniük 80 százalékos maximum pulzusszám mellett. Az erőnléti edzést végzőknek hetente háromszor három szettnyi mozgásformát kellett végezniük 8-12-szer ismételve. Bár mindhárom edzésprogram rendkívül kemény és megterhelő volt, Dr. Slentz szerint csak az aerob edzésmódszer hozott jelentős egészségügyi javulást. "A legfontosabb az, hogy hány kilométert futunk, és hogy mennyi kalóriát égetünk el. Ha kisebb intenzitással végezzük a gyakorlatokat, akkor nem fogunk annyi egészségkárosító zsírt égetni, mint amennyit szeretnénk. Ez ilyen egyszerű."
2 komment
Címkék: edzés fogyás zsír
A 7 legnagyobb diéta-mítosz
2010.05.10. 09:32 Orosz Viktória
Nyakunkon a fürdőruhaszezon, és az összes barátunknak van egy új diéta-tippje. De van-e ezek mögött tudományos háttér? Íme néhány a legnépszerűbb diétamítoszok közül, melyek bizony fejcsóválásra késztetik a tudósokat.-írta Robin Nixon, a Live Science szakírója. TOVÁBB
Szólj hozzá!
Címkék: fogyás
Új étvágycsökkentő segíthet a kórosan elhízottaknak
2009.06.13. 12:24 Orosz Viktória
Az Imperial College London kutatói nemrég felfedeztek egy új étvágycsökkentőt, amelynek hatásait a sikeres állatkísérletek után hamarosan embereken is kipróbálnák. A tudósok szerint az anyag új utakat nyithat a kóros elhízás elleni küzdelemben. - írja a Medipress.
1 komment
Címkék: elhízás fogyás
Könnyen fogyok verseny
2009.05.08. 21:02 Orosz Viktória

Szólj hozzá!
Címkék: verseny fogyás
A túlzott rágózás fogyást okozhat
2008.01.12. 09:54 Orosz Viktória

Forrás: Medipress
Szólj hozzá!
Címkék: fogyás rágó
Akarat és fogyás
2007.07.04. 21:41 Orosz Viktória
NCurse blogján egy nagyon érdekes cikket találtam. Nagyon szépen példázza, hogy az ember kellő akarattal szinte bármire képes lehet. Pusztán sportolással sikerült ennek a fiatal embernek ez a bravúr. Bővebben a mediq.blog.hu -n Íme egy "Ilyen volt - ilyen lett" képösszeállítás:
1 komment
Címkék: fogyás akarat csoda

Kommentek