Tényleg legalizációt akarunk???
2007.06.03. 21:56 Orosz Viktória
Egy svéd vizsgálat szerint a terhesség alatt fogyasztott marihuána károsíthatja a magzat központi idegrendszerének fejlődését. A stockholmi Karolinska Intézet munkatársa, a vizsgálatot vezető Dr. Harkany Tibor szerint, az agyi sejtek százmillióinak megfelelő kapcsolódása határozza meg, hogy egy ember az élete folyamán hogyan érez, emlékezik, mozog, fejezi ki az érzelmeit. A folyamatot, amely során az idegsejtek felismerik egymást speciális kémiai jelek vezérlik. A kutatók azonosítottak egy endogén kannabinoid származékot - olyan vegyületet, amely természetesen termelődik az agyban és hatásában megegyezik a tetrahidro-kannabinollal (THC), a marihuána hatóanyagával-, mely meglepően jelentős szerepet játszik bizonyos idegsejtek egymáshoz való kapcsolódásának meghatározásában - olvasható a Science folyóiratban megjelent közleményben. "Az agyi fejlődés alapvető mechanizmusának azonosításán kívül, az eredmények új távlatokat nyithatnak a magzati korban, az anyai kannabisz fogyasztás okozta agyi molekuláris változások megértésében" - nyilatkozta Dr. Harkany.
Szólj hozzá!
Címkék: terhesség marihuána
Tartsa 140/90 hgmm alatt!
2007.06.03. 10:00 Orosz Viktória
De mi is a hypertónia?
Manapság nagyon elterjedt, minden második felnőttet érint. A magasvérnyomás betegséget a kialakulás oka szerint két nagy csoportba oszthatjuk. Elsõt képezi az úgynevezett elsõdleges vagy primer hypertónia. Ezen esetben a magasvérnyomás kialakulása mögött nincsen kézzel fogható szervi elváltozás, az nem egy másik betegség, beavatkozás eredményeként jön létre. Másodlagos vagy secunder hypertóniának nevezzük azokat a magasvérnyomásos állapotokat, amik mögött kimutathatóan szervi, beavatkozási ok áll. Ilyen lehet például a vesertéria szûkület, phaeochromocytoma, steroidkezelés talaján kialakuló magasvérnyomás. Ezeknél az alapbetegséget kell gyógyítani, ami legtöbbször magával hozza a vérnyomás normalizálódását is.
Mi a teendő, hogy megakadályozzuk vagy ha már megvan enyhítsük?/ primer ht. esetén/
- szokjunk le a dohányzásról
- túl sós és zsíros ételek kerülése
- rendszeres testmozgás
- túlzott kávé és alkohol fogyasztás abbahagyása
- törekedni kell a stressz mentes életmódra
- óvakodjunk a túlsúlyosságtól
Ajánlott oldalak:


1 komment
Címkék: szív hypertonia
Koraszülöttek "napja"
2007.06.02. 20:00 Orosz Viktória

Mik lehetnek a koraszülés okai?(a teljesség igénye nélkül!)
- Korábbi vetélés, vagy aborusz növeli a kockázatot
- Dohányzás(nagyon magas százalékban okoz koraszülést és fejlődési rendellenességet)
- Alkoholizmus ill. kábítószer használata
- Alultápláltság, kórosan alacsony testsúly
- Méh fejlődési rendellenességei mint például a méhnyak záródási rendellenessége
- Terhességi toxaemia
- Különböző belgyógyászati és egyéb anyai betegségek
- Bizonyos gyógyszereknek is nagy a rizikó faktora
- Pszichés betegségek (főként erős depresszió és a túlzott stressz)
- Fertőzések(bakteriális, gombás ill. vírus)
- Méhlepény tapadási rendellenessége
- Baleset
- Továbbá vannak esetek, amikor mesterségesen kell megindítani a korszülést.
Tehát magas százalékban elkerülhető a koraszülés helyes, nyugodt életmóddal. Legfontosabb odafigyelni a helyes táplálkozásra, a káros szenvedélyek elhagyására ill. törekedni a nyugodtságra. A terhesség végefele pedig kerülni kell az intenzív, fokozott testmozgást.
Egyéb tudnivalók:
A koraszülöttek speciális ellátást igényelnek, melyet a perinatális-neonatális intenzív centrumban kaphatnak meg. Ebből az újszülöttekre szakosodott intenzív osztályból összesen 22 van Magyarországon, 7 Budapesten, a többi főbb megyeszékhelyeken. Súlyuktól, állapotuktól, betegségüktől függően életük első heteit, hónapjait töltik itt a koraszülöttek. Az intenzív osztályok célja, hogy komplex orvosi kezelést biztosítson az arra rászoruló kora- és újszülöttek számára.
Koraszülött mentésre akkor van szükség, ha a kicsik olyan helyen látják meg a napvilágot, ahol nincs perinatális intenzív centrum. Ilyenkor speciálisan felszerelt mentőautóban, lényegében egy mozgó intenzív-kórteremben, illetve az abban lévő transzportinkubátorban szállítják őket a legközelebbi koraszülött osztályra. Magyarországon a 2002-ben alakult Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány fogja össze a koraszülöttek mentésére létrejött alapítványokat és szervezeteket.
Ajánlott oldalak: Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány
Szülőknek
Szakembereknek

1 komment
Címkék: terhesség szülés koraszülött
Skizofréniát okozó gén: NRG1
2007.06.02. 09:54 Orosz Viktória
8 komment
Címkék: neurológia skizofrénia neoregulin1
Mobil és a vihar
2007.06.01. 19:28 Orosz Viktória
Most újabb figyelmeztetés jelent meg az angol orvosi szaksajtóban: életveszélyes, ha valaki vihar közben a szabadban mobil telefonon beszél. Ismertetik egy tizenéves lány történetét, aki egyik londoni parkban használta maroktelefonját, és a villám belevágott a füléhez szorított készülékbe. Az ifjú hölgy szíve azonnal megállt. Az eseményeket a közelben tartózkodók mesélték el, akik – a 15 éves leányka szerencséjére – azonnal elkezdték az újraélesztést és sikerrel. A villámsújtotta áldozat szívét sikerült újra indítani, így visszahozták az életbe. Azon az oldalon, ahol a telefont tartotta, a dobhártyája megégett, arra a fülére egyáltalán nem hall. Annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a világban minden pillanatban átlag 1800 vihar van és ezekből másodpercenként száz villám világítja meg az eget, annak esélye rendkívül kicsi, hogy valakit villámcsapás érjen: egy a három millióhoz. Ezt a minimális veszélyt viszont jelentősen megnöveli, ha valaki égzengés idején a szabadban tartózkodik és valamilyen, elektromosságot jól vezető anyag – például fém – van a bőrfelületén. A fémet tartalmazó tárgy – a fiatal lány esetében a mobiltelefon – nem a villámcsapás esélyét növeli, hanem a károsodás kockázata válik óriásivá. Ha a testfelületet villám éri, a bőr nagy ellenállása miatt az elektromosság szerencsés esetben csak szétáramlik a felületen, a jó áramvezető fém viszont bevezeti a testbe és ez súlyos szervi károsodásokat okoz. Hasonló esetet már korábban is leírtak: hét éve egy hölgy egy stadionban, valami tömeggyűlésen beszélt mobiltelefonján, amikor villámcsapás érte. Kínában, Koreában és Malájföldön is előfordult ilyen, minden esetben halálos tragédia. Az angol szakemberek fölhívják a figyelmet arra, hogy a gyerekek még a felnőtteknél is kevésbé vannak tisztában azzal, hogy vihar idején életükbe kerülhet a mobil telefon használata. A történet legfontosabb tanulsága azonban az, hogy ha hirtelen szívhalál esetén a közelben tartózkodók ismerik az újraélesztés, a reanimáció technikáját, amit bárki két órán belül elsajátíthat, az egyébként végzetes állapotból az áldozat jó eséllyel megmenekülhet. Több országban végeztek egész városokra – például az Egyesült Államokban Seattle -, vagy országrészekre – Svájc, Olaszországban Udine és környéke – kiterjedő tanulmányt arra vonatkozólag, hogy ha igyekeznek minél több embert kiképezni az újraélesztés alapismereteire, mennyire javítható az életveszélyes szívritmuszavarok okozta halálozás. Ha már az iskolában elkezdenénk a reanimáció tanítását, ami két óra alatt kitűnő eredménnyel elvégezhető és a felnőttek is valamennyien tudnának újraéleszteni, évente ezrek életét lehetne megmenteni. A népegészségügyi munkatervek közül ilyen rövid idő alatt és ilyen hatékonysággal semmiféle beavatkozás nem javítaná úgy a magyarországi halálozási statisztikát, mint ez a program. Kiváltképp,arra is gondolva, hogy manapság nálunk már nem csak felnőttek, de sok gyerek is járja a világot nem csupán egy-, de akár több mobil telefonnal a zsebében és a veszélyt nem ismerve családját éppen arról kívánja tudatni, hogy körülötte csapkodnak a villámok…
/Forrás:Weborvos/
2 komment
Címkék: mobil vihar reanimáció
Őssejt kérdés
2007.06.01. 09:21 Orosz Viktória
A Duchenne-féle izomdisztrófia az ún. disztrofin, egy izomfehérje hiányával járó örökletes betegség. „A működésre képtelen izom elsorvad, helyét zsír tölti ki." - magyarázza Bridget Deasy, a Pittsburghi Orvosi Egyetem orvosa. A legnagyobb amerikai közegészségügyi intézet, a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) adatai alapján az USÁ-ban minden 3500-5000-ik fiúgyermek örökli a szörnyű betegséget, közülük kevesen élik meg a 25 éves kort. Egy embrionális őssejt testünk bármely sejtjét képes helyettesíteni, ellentétben az izomban találhatóval, ez ugyanis már felnőtt szövetből származik, érettebb. A kutatók régóta dolgoztak már ezekkel az izom őssejtekkel, míg véletlenül rájöttek, hogy csak nőstény egereket használtak kísérleteikhez. Kíváncsiak lettek, befolyásolja-e mindez eredményeiket. Duchenne-disztrófiás egerekbe egészségesek izom őssejtjeit ültették, majd azt figyelték, képesek-e azok izommá alakulni. A nőstény egerek sejtjei sokkal több izomrostot képeztek, mint a hímeké. A különbség oka a sejtek stresszre adott különböző válaszában keresendő. Amint a szervezetbe idegen sejtek kerülnek, a szervezet gyulladásba jön és szabad gyököket termel, mely a beültetett sejteket differenciálódásra (érésre) késztetheti vagy egyszerűen tönkreteszi. „Egyelőre nem világos, mi állhat a nemi különbség hátterében. Ha mindez emberi sejtekre is igaz, nagyot léphetünk előre az őssejtkutatásban." -mondta Dr. Deasy.
/Forrás:Medipress/
Szólj hozzá!
Címkék: kutatás őssejt duchenne izomdisztrófia
Dohányzás V. - Ma van a dohányzás ellenes világnap!
2007.05.31. 11:14 Orosz Viktória
Nem igaz, hogy dohányfüst tizedeli a magyart. Az igazság az, hogy legalább minden ötödik haláleset hátterében a dohányzás okozta betegség áll. Magyarországon kb. 28.000 ember hal meg évente dohányzás okozta betegségben, közülük 2300 passzív dohányos, akit mások cigarettafüstje öl meg.
A dohányzás betegség. A Betegségek Nemzetközi Osztályozásában F1720 az azonosító kódja. A beteget pedig meg kell gyógyítani. Valljuk be, a dohányos gyógyítására, azaz a leszokásra eddig alig volt esélyünk, és csak annak szövődményeit, súlyos következményeit próbáltuk kezelni - gyakran eredménytelenül. Az OEP milliárdokat költ a dohányzás szövődményeire, a dohányzás okozta betegségek kezelésére. A tüdőrák és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) a 3-4. leggyakoribb halál-ok. Mindkét betegség 80-90%-ban dohányzás miatt alakul ki, és ketten együtt mintegy 8000 ember életét veszik el évente Magyarországon. A tüdőrák emészti fel a tüdőosztályok költségvetésének több mint felét. A félmillió COPD-s beteg kezelésére költjük az ország teljes antibiotikum-fogyasztásának a 40%-át. A dohányosok többsége rosszul érzi magát, ha nem gyújthat rá. A betegség tüneteit a nikotinfüggő beteg a dohányzással csökkenti. Egy átlag dohányos naponta mintegy 200-szor adja be magának a nikotint egy-egy szippantás formájában. Nem véletlen tehát, hogy olyan erős függőség alakul ki a nikotin iránt, mint a kábítószer-fogyasztóknál. A dohányosok többsége szívesen megszabadulna a cigarettától, azaz meg szeretne gyógyulni, de nem tud. Mindössze minden harmincadik leszokási próbálkozás szokott sikeres lenni, amennyiben a dohányos semmilyen segítséget nem vesz igénybe. Az egyik legnagyobb tévedés, hogy a leszokás pusztán akaraterő kérdése. A nikotinfüggő dohányos gondolkodását, életritmusát az vezérli, mikor kell hozzájutnia a következő szippantáshoz, a következő adag droghoz, a nikotinhoz. Eddig alig állt rendelkezésünkre igazából hatékony, a leszokást elősegítő módszer, amellyel a nikotin által fenntartott ördögi kört meg tudtuk volna szakítani. Korábban a nikotinpótló készítményekkel próbálkoztak a legtöbben. A betegek gyógyítása orvosi feladat. Az orvos feladata eldönteni, mi az adott beteg számára az ideális kezelés, a tanácsai pedig megduplázhatják a leszokást segítő gyógyszer hatékonyságát. Ma már olyan minden eddiginél hatékonyabb nikotinmentes tabletták állnak a rendelkezésünkre, amelyek orvosi utasítás mellett biztonsággal alkalmazhatók, és megsokszorozzák a leszokás esélyét. Hatásuknak köszönhetően csökken a füstölés utáni vágy, és enyhülnek a nikotin hiánya okozta elvonási tünetek is. Ha azonban a leszokni vágyó a gyógyszer szedésének ideje alatt mégis rágyújt, a szer hatóanyaga képes a dohányzás által korábban kiváltott kellemes megelégedettségi érzést is csökkenteni.
Forrás:
3 komment
Címkék: leszokás nikotin
Dohányzás IV - Videó
2007.05.30. 08:19 Orosz Viktória
Mára először egy kisebb videó összeállítással készültem. Remélem elrettentő lesz a videó a káros hatásokról! Érdemes végig nézni, szerintem nagyon jól mutatja be a kockázatokat!
Szólj hozzá!
Dohányzás III.rész - Terhesség
2007.05.29. 08:58 Orosz Viktória
1. A terhesség alatti dohányzás növeli a gyermek, sőt még az unoka kockázatát is asztma kifejlődésére. Kaliforniai kutatók 338 asztmás gyermek és 570 nem asztmás gyermek szüleinek dohányzási szokásait elemezték. A számok azt mutatták, hogy a terhességük alatt dohányzó anyák gyermekei között nagyobb az asztma kialakulásának a kockázata a születés utáni első 5 évben. Meglepő módon ugyancsak nagyobb volt azoknak a gyermekeknek az esélye az asztma kialakulására, akiknek az anyai nagyanyjuk dohányzott akkor, amikor a vizsgált gyermek édesanyjával volt áldott állapotban annak idején. Amennyiben a dohányos nők, még a terhességük előtt abbahagyták a dohányzást, úgy megszületendő gyermekeiknek semmivel sem volt nagyobb esélyük az asztma kialakulására, mint a korábban sem dohányzó anyák gyermekeinek.
2. Egy spanyol kutatócsoport vizsgálata szerint a terhes nők dohányzása az eddig ismert veszélyeken túl a magzat genetikai állományát is károsítja, és így akár leukémia is kialakulhat a gyermekben később. Eddigi ismereteink szerint a dohányzó anyák gyermekei nagy eséllyel kisebb súllyal jönnek a világra, kevésbé ellenállók, és a koraszülés is gyakoribb ebben a csoportban. A terhesség alatti dohányzás ezzel együtt az anya egészségét is jobban megterheli, mint egyébként, és fokozza a szív-érrendszeri megbetegedések kockázatát. Az Universitat Autonoma de Barcelona kutatói, Dr. Josep Egozcue vezetésével 25 dohányzó (naponta legalább 10 szál) és 25 nem dohányzó várandós nőnél végeztek rutin amniocentézist, mely során a hasfalon keresztül magzatvizet nyertek a méh üregéből. Ez a folyadék magzati sejteket is tartalmaz, a kutatók ezeket vetették alapos genetikai vizsgálat alá. Az eredmény nagyon meggyőző: míg a kromoszómák szerkezeti rendellenességeinek aránya nem dohányzó nők magzatainál 3,5%, dohányosok esetében ez az arány 12,1%. A kutatók analizálták az összes eltérést, és azt tapasztalták, hogy dohányzás hatására meglehetősen gyakran károsodik a 11. kromoszómán az a terület, amely a vérképzőrendszeri daganatok, leukémiák kialakulásáért felelős.
3. A terhesség alatti dohányzás a magzati fejlődés visszamaradását idézi elő. E káros hatás miatt magasabb a koraszülés aránya, kisebb lesz az újszülöttek testsúlya, testhossza, fej- és mellkörfogata.
4. A terhesség alatti dohányzás a születendő gyermek értelmi fogyatékosságának lehet az okozója.
5. Újabb megfigyelések szerint a terhesség alatti dohányzás veszélyeztetheti a születendő gyerek zsíranyagcseréjét.
6. A kisbabát váró dohányzó anyák újszülöttei körében gyakran észlelhető légúti megbetegedés.
7. A cigaretta szívása után a nikotin már rövid időn belül kimutatható a magzatvízben és a magzat vérében
Bizonyíték erre a következő demonstrációs bemutató:
Behoztak a színtérre egy előrehaladott állapotban levő várandós kismamát, akire monitorral összekötött műszereket kapcsoltak. A műszerek nagyszerűen mutatták a magzat életműködését, pl. a szabályos EKG jeleket. Amikor viszont az édesanya cigarettára gyújtott (önként vállalta), néhány másodperc elteltével felgyorsult, növekedett a magzati szívverések száma, és furcsa különleges jelek látszottak a monitoron. - Egy össze-vissza „kalimpáló” szívműködés látványa megdöbbenést okozott a jelenlévőkben...
Sorolhatnám még tovább mi mindent okozhat, egész hosszú posztom lenne az biztos, de igyekeztem a legfontosabbakat kiemelni(a teljesség igénye nélkül). Remélem ez várandós anyákra némileg ijesztően hat és 2x meggondolják, hogy rágyújtsanak-e. Egyébként várnám kommentbe, ha valakinek volt a családban, ismerősei között bármilyen hasonló eset.
Az idei 20. Nemdohányzó Világnapon a "DOHÁNYFÜSTMENTES KÖRNYEZETET!" jelmondat lesz az alapgondolata az egyes programoknak, rendezvényeknek.
Szólj hozzá!
Címkék: terhesség
25 órás napok
2007.05.28. 09:51 Orosz Viktória
A BBC News riportja szerint amerikai és francia tudósok nemrég kísérletet tettek a 24 órás nap kibővítésére.
A kutatók a kísérlet során 12 önként jelentkezőt teljesen elzártak a külvilágtól, és mesterséges fényforrásokkal teljesen lehetetlenné tették az éjszaka és nappal megkülönböztetését. Ezzel a módszerrel mind a 12 résztvevő biológiai órája visszaállt az eredeti állapotába. Mint kiderült, ez nem az évszázadok alatt belénk programozott 24 órás ciklus. A mesterséges fények segítségével a tudósok újra tudták programozni az alanyok biológiai óráját, így 25 órának adódott az ideális nap. Hogy miért lehet szükség a mesterséges időeltolásra? "Az időzónák közti különbségek, a műszakos munkabeosztás vagy az alvási rendellenességek mind kapcsolatban állnak azzal, hogy a biológiai óránk eltér a nappalok és éjszakák váltakozásától. A 25 órás napok bevezetésével visszatérhetnénk az eredeti állapotba" - nyilatkozta a kutatásban részt vevő tudósok egyike.
A kutatók eredményeiket a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóiratban publikálták.
Szólj hozzá!
Címkék: kutatás alvás biológiai óra

Kommentek