A legfrissebb vizsgálati eredmények szerint már egyetlen agyrázkódás is maradandó szerkezeti sérüléseket okozhat az agyban.
A kutatók háromdimenziós mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) segítségével vizsgáltak meg 19 agyrázkódáson átesett beteget egy évvel a sérülést követően. Rajtuk kívül kontroll csoportként még 12 egészséges önkéntes agyát is megvizsgálták. Az MRI minden esetben jelentős szürke- és fehérállomány-veszteséget (agyi atrófia) mutatott ki az agyrázkódáson átesett pácienseknél.
"A vizsgálati eredmények alapján egyértelmű, hogy az agyi atrófia, más néven agysorvadás nem csak a súlyos agysérüléseken átesett betegekre jellemző, de akár már egyetlen agyrázkódás után is kialakulhat" - nyilatkozta Dr. Yvonne Lui, a New York Egyetem Langone Orvosi Központjának neuroradiológus munkatársa. "A vizsgálatok igazolták a gyanút, mely szerint az agyrázkódás következtében olyan szerkezeti sérülések is kialakulhatnak az agyban, amiket a rutinvizsgálatok során nem tudunk megfelelően szűrni."
Lui szerint ez azt jelenti, hogy az agyi struktúrában bekövetkezett változások maradandó tüneteket okozhatnak az agyrázkódáson átesett pácienseknél. "Nagyon fontos, hogy az agyrázkódást követően a páciens azonnali orvosi segítséget kapjon" - vélekedett a szakember. "Ha a tünetek az agyrázkódást követően sem szűnnek meg, további konzultáció lehet szükséges a kezelőorvossal, főleg az olyan kockázatos tevékenységek elkezdése előtt, mint a sportolás."
Agyrázkódást követően sokan az eszméletüket is elveszthetik, a leggyakoribb tünetek mégis a fejfájás, szédülés, memóriakiesés, figyelemzavar, depresszió és a szorongás. Ezek a tünetek sokszor hónapokig vagy akár évekig is elhúzódhatnak. Korábbi felmérési adatok szerint az agyrázkódáson átesett betegek 10-20 százaléka még a balesetet követő egy év után is tapasztal tüneteket. Bár a vizsgálatok során egyértelmű kapcsolat mutatkozott az egyszeres agyrázkódás és a hosszú távú agysérülés között, a kutatóknak nem sikerült ok-okozati összefüggéseket megállapítaniuk.
A kutatás részletes leírása a Radiology című orvosi szaklap márciusi számában olvasható.
Az ÉLETMÓD kategóriában a zsűri által legjobb 10 blog közé lett sorolva a Cogito!


Luke Skywalkertől kezdve a nagymamáig minden fogalmunknak saját agysejt-csoportja van egy friss kutatás szerint.
Egy vizsgálat során kiderült, hogy azok a felnőttek, akik gyerekkorukban tanultak valamilyen hangszeren, és legalább tíz évig folytatták azt, jobban teljesítettek a különféle memóriateszteken, mint mások. Az is bebizonyosodott, hogy az idős korban folytatott zenélés jótékonyan hatott a gondolkodásbeli képességekre, emellett pedig az idős kor mindenféle negatív hozadékait – sőt még a tanulatlanságot – is semlegesítette. Amint arról Brenda Hanna-Pladdy, az atlantai Emory Egyetem munkatársa beszámolt, a mostani kísérlet során hetven 59-80 év közötti emberen végeztek el neuropszichológiai teszteket, miközben felmérték általános életmódjukat is. Az alanyok közül azok, akik tanultak zenélni, magasabb pontot értek el számos feladat során, melyek az éles elméjűséget, a verbális emlékezetet, a motoros kézügyességet, valamint a vizuális és térbeli memóriát mérték.
A chicagoi Rush Egyetemi Kórház kutatói 76, változókoron átesett nőt vizsgáltak meg, akiknek agyában aneurizma, vagyis az artériák abnormális tágulata keletkezett. Ez az állapot igen súlyos, mert ha a tágult érszakasz szivárogni kezd vagy elszakad, agyvérzéshez és halálhoz vezethet. Az aneurizmától szenvedő nők 26 %-nál 40 éves korban már beköszöntött a menopauza. Az eredmények a
Közismert tény, hogy a fizikai adottságok és a jó labdaérzék nem elegendőek ahhoz, hogy valaki profi focistává váljon. A játékintelligencia, vagyis a játékhelyzetek felismerése és a jó helyezkedés legalább olyan fontos, ha nem még fontosabb. Sokan úgy gondolják, a játékintelligencia valamiféle mágikus képesség, amelyet lehetetlenség felmérni.


Az amantadinnal kezelt súlyos sérültek hamarabb gyógyultak, mint azok, akik placebót kaptak: négy hét elteltével képesek voltak igennel vagy nemmel válaszolni, a hajukat fésülni és kanállal enni. Mindössze 17 százalékuk maradt vegetatív állapotban, szemben a másik csoport 32 százalékával.
Kommentek